EUR: 323,48 Ft
CHF: 292,11 Ft
2019. június 24., hétfő
Iván

Belföld

Agyhalottnak nevezte az embereket az ellenzéki főpolgármester-jelölt

Egy korábbi Facebook-bejegyzésében a Momentum főpolgármester-jelöltje agyhalottnak nevezte Magyarországot  – vette észre a Hír TV.

Kerpel-Fronius Gábor saját pártja szerint „végtelenül művelt, feddhetetlen előéletű családapa”. Ehhez képest a tavalyi labdarúgó-világbajnokság döntőjén úgy felhúzta magát, hogy kijelentette: „mennyire agyhalott ez az ország”. A politikusnál az verte ki a biztosítékot, hogy Magyarországon sokan a horvátoknak drukkoltak, nem pedig a franciáknak. Ez annyira vállalhatatlan volt számára, hogy az agyhalottazás mellett még Magyarországot is kisbetűvel írta le.


A budapesti főpolgármester-jelölti előválasztás egyébként teljesen összeomlott: Puzsér Róbert közölte, hogy kiszáll az ellenzéki roncsderdiből, ezután összeveszett az eddig őt támogató pártokkal, az LMP-vel és a Jobbikkal. Karácsony Gergely (MSZP–Párbeszéd) azonban két kihívót is kap az előválasztáson: az említett momentumos jelölt mellett ugyanis az eddig Karácsonyt támogató DK bejelentette, hogy a korábbi műsorvezetőt, Kálmán Olgát indítja.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magyarország egyik fő gazdasági potenciálja az agrárium és az élelmiszeripar

    Magyarország egyik fő gazdasági potenciálja az agrárium és az élelmiszeripar

    A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért makrogazdasági jelentősége meghatározó – mondta Nagy István agrárminiszter a külgazdasági attasék éves értekezletén, Budapesten az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

  • Szijjártó: Észak-Macedónia uniós integrációja európai érdek

    Szijjártó: Észak-Macedónia uniós integrációja európai érdek

    Egész Európa érdeke, hogy Észak-Macedónia és a térség többi országa mihamarabb az Európai Unió tagjává váljon – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szkopjéban, a Bujar Oszmani észak-macedón miniszterelnök-helyettessel közös sajtótájékoztatóján.

  • A Suzuki már harmadik éve uralja a hazai újautóeladásokat

    A Suzuki már harmadik éve uralja a hazai újautóeladásokat

    A Magyar Suzuki Zrt. immár harmadik éve uralja a hazai újautóeladásokat. A vállalat magabiztos 14,12 százalékos részesedéssel vezeti a hazai autópiacot. 19 292 új Suzuki személyautót regisztráltak tavaly Magyarországon, 27%-kal többet, mint az azt megelőző évben, 58 százalék – 11 127 db – az Esztergomban gyártott közönségkedvenc Vitara volt.