EUR: 323,68 Ft
CHF: 291,27 Ft
2019. június 26., szerda
János, Pál

Belföld

Az ellenzéki előválasztás egy komoly konfliktusforrás

A XXI. Század Intézet vezető elemzője az ellenzéki előválasztást konfliktusforrásnak tartja, amellyel a pártok egymás alkalmatlanságára hívják fel a figyelmet.

Deák Dániel az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában azt mondta, az ellenzéki politikusok nem tudnak közös nevezőt találni, ezzel bizonyítják, hogy sem az ország, sem Budapest vezetésére nem alkalmasak. Emiatt az előválasztással csak a közöttük lévő ellentéteket növelik, új szavazókat nem tudnak mozgósítani – tette hozzá.


Úgy fogalmazott, hogy az ellenzéki térfélen káosz uralkodik, a politikusok megszegik ígéreteiket és ellentmondanak korábbi nyilatkozataiknak. Ez azt mutatja, hogy az ellenzék célja nem Tarlós István legyőzése a főpolgármester-választáson, hanem a leszámolás, egymással – fejtegette.

Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének célja, hogy az MSZP még mélyebbre süllyedjen, 2022-re pedig teljesen eltűnjön – vélekedett az elemző. Hozzáfűzte, várható, hogy a DK szeptember környékén az utolsó pillanatban kitalálja, hogy a kerületi megállapodásokat sem tartja be.


Deák Dániel szerint Szanyi Tibor levelei azt mutatják, hogy az MSZP-n belül is komoly konfliktusok vannak. Az “öldöklő harc” nemcsak az ellenzéki pártok között zajlik, hanem a pártokon belül is – jelentette ki.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Negyvenöt kilométernyi fővárosi földutat aszfaltoznak az év végéig

    Negyvenöt kilométernyi fővárosi földutat aszfaltoznak az év végéig

    Várhatóan negyvenöt kilométernyi fővárosi földutat aszfaltoznak le az év végéig a budapesti útépítési program keretében, ez a földutak mintegy húsz százalékát jelenti – közölte a program koordinációjáért felelős miniszteri biztos szerdán Budapesten újságírókkal, hozzátéve: a program második üteme folyamatban van.

  • Tiszteletbeli doktori címet kapott Matolcsy György

    Tiszteletbeli doktori címet kapott Matolcsy György

    Tiszteletbeli doktori (Doctor Honoris Causa) címet adományozott Matolcsy Györgynek a Kaposvári Egyetem Szenátusa, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán vette át az egyetem legmagasabb szintű elismerését – közölte a jegybank az MTI-vel.

  • A magyar cégek optimisták a gazdaság várható alakulásáról

    A magyar cégek optimisták a gazdaság várható alakulásáról

    Az európai átlagnál optimistábbak a magyar cégek a gazdaság várható alakulásáról, közel harmaduk belátható időn belül egyáltalán nem számít recesszióra, míg Európai átlagban a cégek 30 százaléka nyilatkozott így – derült ki a követeléskezelő Intrum 29 országra kiterjedő kutatásából.