EUR: 323,59 Ft
CHF: 291,27 Ft
2019. június 26., szerda
János, Pál

Külföld

Brutális szomáliai kalózt fogtak

Bíróság elé állították azt a veszélyes migránst Németországban, akit azzal vádolnak, hogy 2012-ben 50 társával együtt elfoglaltak egy olajszállító hajót, és annak legénységét túszul ejtették.

A görög zászló alatt hajózó személyzet szabadon engedéséért 13 millió dollárt követeltek a szomáliai kalózok. A 26 fős legénység 10 hónapon keresztül volt a szomáliaiak fogságában, miközben rendszeres erőszaknak voltak kitéve. A dortmundi ügyészség tájékoztatása szerint a túszul ejtett matrózoknak fel kellett hívni a családtagjaikat, hogy amennyiben nem fizetnek értük, úgy egy héten belül fejbe lövik őket.Végül a hajót birtokló óriáscég vezetői 2013 márciusában úgy döntöttek, hogy egy helikopterről a fedélzetre dobják a váltságdíjként kért összeget. A kalózok ezt követően rövid időn belül el is engedték a személyzetet – írja a Ripost.


Az eladóként dolgozó 41 éves szomáliai férfi 2014-ben végül Németországba menekült több társával együtt, ahol menedékkérelmét már kétszer elutasították a német hatóságok, de a rendszeres fellebbezés miatt az ügy még nem zárult le jogerősen. A dortmundi hatóságok úgy tudják, hogy a gyanúsított lehetett a főszakács a 10 hónap alatt a hajón. Egy közleményben azt is tudatta az ügyészség, hogy a korábban más német városokban elfogott társai vezettek az afrikai kalóz nyomára.

Azt azonban egyelőre még a hivatalos szervek sem tudják, hogy miként sikerült az illegális bevándorlónak Németországba szöknie és több mint négy évig zavartalanul ott élnie. A német rendőrség korábban egy másik ügyben testi sértés miatt indított már a férfi ellen eljárást, de végül elegendő bizonyíték hiányában ejtették a vádakat.  – számol be a Ripost.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek