EUR: 325,02 Ft
CHF: 295,05 Ft
2019. július 20., szombat
Illés

Életmód

Dönteni kell! A fogyás vagy az állóképesség növelése a cél?

Sajnálatos módon annak ellenére, hogy egyre többen tartják fontosnak az egészséges életmódot, a kevés mozgás és a helytelen táplálkozási szokások miatt folyamatosan emelkedik a túlsúlyos emberek száma. Az elhízás korunk egyik népbetegsége lett. Pedig a sportnak minden korosztályban hozzá kellene tartoznia az életünkhöz, hiszen segít a jobb életminőség kialakításában és annak fenntartásában, illetve a mozgás nemcsak a testünkre, hanem a lelkünkre is jótékony hatással van.

A gyerekek és felnőttek is egyaránt nagyon keveset sportolnak hazánkban, ennek megfelelően nagyon rossz fizikai, egészségügyi és mentális állapotban vannak.


Mudra Ágnes, az Infrasalon tulajdonosa, többszörös magyar és német bajnok, világbajnoki ezüstérmes bodyfitness versenyző szerint az edzés nagyon fontos preventív hatással bír a fiatalabb korosztályra. A rendszeresen sportoló gyermekek jobban teljesítenek az iskolában, szociálisabbak, kiegyensúlyozottabbak, káros szenvedélyektől mentesebbek és rájuk rótt terhek okozta feszültséget is le tudják vezetni.

– A sportot már 2-5 éves korban el lehet kezdeni játékos formában: futással, ugrással, úszással ismertethetjük meg a kicsiket. Ahogy fejlődik a mozgásuk, koordinációjuk és koncentrációjuk – 6-9 év között – úgy lehet kanyarodni a szervezett sportok felé is mint a torna, tenisz vagy akár a harcművészetek. Később, 10-12 éves korban már a stratégiai- és csapatsportok is számításba jöhetnek mint például a különböző labdajátékok. Nagyon lényeges szempont, hogy a gyerek szeresse, amit csinál. A mozgást pedig soha nem késő elkezdeni. Ha valaki felnőtt korban kezd el edzeni, akkor is olyan sportágat kell választania, amit szívesen űz, hogy a motiváció fennmaradjon. El kell döntenünk, mi a cél – testsúlycsökkentés, állóképesség növelése, közérzetjavítás, erősítés – illetve hogy csoportos vagy egyéni edzést, beltéri vagy szabadtéri mozgásformát preferálunk-e – ismerteti a fitneszedző, aki azt is hangsúlyozta, hogy a dinamikus vagy aerob mozgások mint kocogás, séta, futás, gyaloglás, biciklizés tökéletesek az álló- és teljesítőképesség növelésére, testsúlycsökkentésre, a szív- és érrendszer illetve légzőrendszer fejlesztésére, továbbá jótékony hatással van az egész szervezetre is.


– A statikus vagy anaerob mozgások – mint a súlyzós vagy saját súlyos edzés – fokozzák az izmok feszességét és erejét. Akármelyikről legyen szó, érdemes edző segítségét kérni legalább az első, tanulási időszakban, hogy megtanuljuk a szabályos kivitelezést, a megfelelő technikát és levegővételt, ezáltal elkerülhetjük az esetleges sérüléseket is. 60 év felett különösen fontos lenne a rendszeres sport, a mozgás képességeink és életminőségünk szinten tartása szempontjából. Rendszeres fizikai aktivitással lassítható a szív teljesítőképességének csökkenése, megelőzi a csontritkulást, segít megőrizni az izomerőt, javítja az ízületek hajlékonyságát, javítja a tüdőkapacitást, csökkenti a magas vérnyomást, és nem utolsó sorban önálló életvitelt tesz lehetővé. Ebben a korban az alacsony intenzitású mozgásformák javasoltak, mint úszás, vízi torna, tánc, séta.

– 22 éves edzői múlttal a hátam mögött várok mindenkit a zuglói Infrasalonomban tini kortól egészen idős korig, infrás és vákuumos fitneszgépekkel (felvőbicikli, futópad és elliptikus taposó), aki szeretne szakmai felügyelet mellett biztonságosan edzeni egy olyan mozgásformával, amely az egész testre és lélekre jótékony hatással bír. A kardió mozgással egyrészt kalóriát égetünk el, az infra hő hatására az anyagcsere fokozódik, intenzív izzadás jelentkezik az egész testen, a vákuum pedig, mint egy nyirok- vagy cellulitmasszázs különböző rezgésszámokon mozog, ami átmasszíroz, feltöri a lerakódott zsírt és méreganyagokat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Különleges, csábító fogások

    Különleges, csábító fogások

    Ma már a férfiak is kiválóan főznek, a kulinális különlegességeket talán még gyakrabban és szívesebben készítik, mint a nők. Ráadásul a csábítás fegyverei között is előkelő helyet foglal el, ha valaki az első randin megcsillogtatja főzőtudását.

  • Ha boldog akarsz lenni a munkádban, legyél!

    Ha boldog akarsz lenni a munkádban, legyél!

    Alexander Kjerulf boldogságkutató megtalálta a munkahelyi boldogság titkát. A dán szakember szerint ez nem a fizetésemeléstől, az extráktól és az előrelépéstől függ. Az alapmondat: ha boldog akarsz lenni a munkádban, legyél!

  • A coach a lélek edzője

    A coach a lélek edzője

    Ma már szinte hétköznapi kifejezésnek számít a coach. De vajon tudjuk-e, hogy mivel foglalkozik ez a szakember? A coaching amellett, hogy személyes segítő, fejlesztő tevékenység, hozzájárul a továbblendüléshez és az elakadások megoldásához.