2019. július 18., csütörtök
Frigyes

Belföld

Egymást ölik az ellenzékiek

Az ellenzék továbbra sem vehető komolyan: választási csalás, egymás lekutyázása, lopás övezi az ellenzéki előválasztást. Bárki nyeri is az ellenzéki roncsderbit, a veszekedés borítékolhatóan folytatódni fog.

– Ha Kálmán Olga lesz a közös jelölt, az a régi politika folytatása is lesz egyben – mondta Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum főpolgármester-jelöltje az Azonnalinak. Szerinte a szavazók egy része soha nem fog Gyurcsány Ferenc pártjára vagy az MSZP-re szavazni.


Korábban Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltje mondta azt, hogy ha Kálmán Olga nyerne, akkor az MSZP-ben nagy lenne a sértődés, és nem lennének olyan lelkesek a kampányban. A DK főpolgármester-jelöltje, Kálmán Olga korábbi munkahelyével, az ATV-vel is összetűzésbe került, miután a Facebookon a csatorna felvételét használta – engedély nélkül. Gyurcsányék csak azután törölték a videót, miután az ATV ügyvédi felszólítást küldött a pártnak.

Ha ez nem lenne elég, a DK eközben választási csalással vádolta meg Karácsonyékat. A párt szerint egy automata telefonhívással vezetik félre a baloldali szavazókat, amelyben Gyurcsány Ferenc hangját is felhasználva azt állítják, hogy Karácsony valójában a DK, és nem az MSZP–Párbeszéd jelöltje. Karácsony azt mondta: nem tudott a hívásokról.


– Ezt Karácsony stábja csinálta… Lehet, hogy Karácsony nem tudott a csalásról, de a stábja igen – mondta az ATV-ben a DK-s Gréczy Zsolt.

Az ellenzéki roncsderbit fokozza az előválasztásból kimaradó, ám ősszel elinduló Puzsér Róbert humorista is, aki naponta osztja ellenzéki riválisait.

– Ha Karácsony Gergely nem akarja hivatalban tartani Tarlós Istvánt, akkor lépjen vissza! – üzente. Szerinte korrupciós ügyek, hazugságok, árulások jellemzik a zuglói polgármester „szennyes politikai karrierjét”, melynek során „Gyurcsány Ferenc kutyája” lett.

Nem csoda, ha az emberek nem kíváncsiak az ellenzéki roncsderbire: Farkas Örs politikai elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy a választók mindössze hat százaléka vett részt az előválasztáson, miközben a tavalyi országgyűlési választásokon 80 százalékos volt a budapesti részvétel.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Századvég: Az iszlám nem fér össze az EU értékeivel

    Századvég: Az iszlám nem fér össze az EU értékeivel

    Miközben az Európai Unió rögzíti, hogy az EU olyan értékekre épül, amelyek többek között a férfiak és nők közötti egyenlőséget erősítik, az iszlám előretörésének révén a női-férfi egyenjogúság területe komoly kulturális kihívásokkal kerülhet szembe a következő években – állapította meg a Századvég Alapítvány csütörtökön az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

  • Hogyan sportoljunk a nyári melegben?

    Hogyan sportoljunk a nyári melegben?

    Noha a kánikula megterheli a szervezetet, az edzés a legforróbb nyári hónapokban is biztonságosan kivitelezhető. Azonban nem árt figyelembe venni néhány tényezőt, amire fokozottan figyelnünk kell ebben az évszakban.