EUR: 324,35 Ft
CHF: 292,00 Ft
2019. június 24., hétfő
Iván

Egyéb IV.kerület

Életműdíjat kapott a legenda

Dunai II Antal 1965-ben játszott először, és 1976 novemberében utoljára, az Újpest labdarúgócsapatában. A két időpont között 249 bajnoki mérkőzésen mintegy 167 gólt szerzett, hét bajnoki címet és három kupagyőzelmet ünnepelhetett. Nem mellesleg tagja volt az 1968-as mexikóvárosi olimpián arany-, négy évvel később, Münchenben ezüstérmes labdarúgó-válogatottnak. Most pedig a Magyar Olimpiai Bizottság Életműdíját vehette át.

Felsorolni is nehéz, mi minden fűzőik Dunai Antal nevéhez. Hogy mást ne mondjunk, az újpesti, bajnokságbeli sikerek mellett tagja volt a VVK-döntős és BEK-elődöntős együttesnek.


Pályafutását a Bajai Bácska csapatában kezdte, majd a Pécsi Dózsához, onnan pedig az Újpesti Dózsához került.  Első magyar bajnokságát 1969-ben nyerte az Újpesti Dózsával, melyet 1975-ig sorozatban hétszer megismételt. Emellett háromszor nyerte meg a Magyar Népköztársaság Kupáját. Pályafutása során három alkalommal volt gólkirály (1967, 1968, 1970). 1967-ben Ezüstcipőt, 1968-ban Bronzcipőt kapott.

Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral és Kulcsár Krisztián MOB-elnökkel (MTI/Mónus Márton)

Az Újpesttől 1976-ban távozott, majd egy szezont töltött a Debreceni VSC-nél. Későbbi edzői pályafutása mellett játszott a Chinoin és az osztrák Simmering csapatában. 1981-ben fejezte be aktív pályafutását. Hazánkban az Újpesti Dózsa, a Zalaegerszeg, a Debrecen és a Veszprém, Spanyolországban a Jerez, a Real Betis, a Castellón és a Real Murcia vezetőedzője volt. Legnagyobb edzői sikerét azonban nem ezeknél a csapatoknál, hanem az olimpiai válogatott szövetségi edzőjeként érte el, amikor a válogatottal kijutott az 1996-os atlantai olimpiára.


A képen: Dunai Antal, a magyar csapat szövetségi edzője Szűcs Lajos nyakában a győztes Magyarország – Izland olimpiai selejtező labdarúgó-mérkőzés után, amikor csapatunk kijutott az 1996-es olimpiára (MTI Fotó: Illyés Tibor)

– Meglepetés ez a történet, nem számítottam a díjra. Akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor többször telefonáltak a MOB-tól, hogy biztosan jövök-e a közgyűlésre, mert fontos lenne. Mindig ott szoktam lenni, ezért kicsit furcsa volt, aztán amikor megérkeztünk, és láttam, hogy ott vannak a volt kollégáim, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára, Vági Márton és Berzi Sándor alelnökök, akkor gondoltam, hogy itt lehet majd valami. Megtisztelő volt átvenni ezt a kitüntetést, személyesen dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár adta át – mondta az esemény után a legendás csatár

Kapcsolódó Cikkek