2019. július 18., csütörtök
Frigyes

Extra

Így lehet nevelőszülő

Az SOS Gyermekfalvak friss kutatása szerint a megkérdezett emberek fele nincs tisztában a nevelőszülővé válás feltételeivel, valamint azzal, hogy hatalmas hiány van belőlük hazánkban. A kormány 1,2 milliárd forintot szán arra, hogy ez megváltozzon: több olyan programot indított, amelynek segítségével javítható a helyzet. A Lokál összeszedte a legfontosabb tudnivalókat.

A 2014 óta érvényben lévő jogszabály szerint minden 12 évnél fiatalabb, gyermekvédelmi gondoskodásba került gyermeket nevelőszülőnél kell elhelyezni. A jelenlegi 5200 nevelőszülő mellett még mintegy 1000 főre lenne szükség.


A kormány ennek érdekében 1,2 milliárd forintot fordít a nevelőszülői hálózat fejlesztésére, uniós forrásokból, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében – jelentette be néhány hete Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár. Emellett a Befogadlak Nevelőszülői Program – további jelentkezők reményében – az ország számos pontján megismertette az érdeklődőkkel a nevelőszülői szerep fontosságát és feltételeit. Ezenkívül több egyházi szervezet és az SOS Gyermekfalvak magyarországi alapítványa is toborozza a nevelőszülőket.

– A mi alapítványunkon kívül az állam és több egyházi szervezet is toborozza a nevelőszülőket, akik 24 éves kor felett jelentkezhetnek. Fontos kritérium, hogy a gyermek és a szülő között maximum 50 év korkülönbség lehet. Ezenkívül egy háziorvos által kiállított dokumentummal kell igazolniuk, hogy egészségi állapotuk megfelelő, az alapítványunknál pedig egy pszichológiai vizsgálaton vesznek részt. Munkatársaink általános környezetfelmérést is végeznek a leendő nevelőszülők otthonában – tisztaság, rendezett környezet, gyermek számára biztosított külön élettér –, akiknek egy 60 órás tanfolyamot kell elvégezniük, ahol megtanulják, hogyan kezelhetik a nehéz sorsú gyermekeket – mondta Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak magyarországi gyermekjogi tanácsadója.


Az SOS Gyermekfalvak jelenleg is nevelőszülőket keres. Jelentkezni a www.sos.hu/neveloszulo honlapon vagy a +3620-417-11-29-es telefonszámon lehet.

Speciális igények

A gyermekvédelmi gondoskodásba került gyermekek sokkal nagyobb odafigyelést igényelnek, hiszen amellett, hogy kiemelték őket megszokott otthoni környezetükből, számtalan sérelmet hordoznak magukban. – A 60 órás tanfolyamon pontosan erre készítjük fel a nevelőszülőket. Ezeket a gyermekeket gyakran érte bántalmazás, elhanyagolták őket, ezért lehetnek viselkedésbeli zavaraik, amelyeket a tanfolyamon tanultak alapján könnyebben tudnak kezelni a nevelőszülők – mondta Viola.

Bejelentett munkaviszony

A nevelőszülőség foglalkoztatási jogviszony, amely beszámít a nyugdíjba, és társadalombiztosítási ellátásra is jogosít, abban az esetben is, ha csupán egy gyermeket fogad be valaki. A nevelőszülők munkabért és gyermekek utáni ellátmányt kapnak, ami két gyermek esetén körülbelül 190 ezer forint. Emellett rész- vagy teljes munkaidős állásuk is lehet.

Visszakerülhetnek a szülőkhöz

A gyermekek érdeke, hogy minél előbb visszakerülhessenek vér szerinti szüleikhez, amennyiben azok már alkalmasak a nevelésükre. A nevelőszülőknek ezért fel kell készülniük arra, hogy a gyermeket majd el kell engedniük. A tapasztalatok alapján ez átlagosan öt és fél év múlva következik be.

Tévhitek

  • Egyedülálló személy is lehet nevelőszülő.
  • Férfiként is nevelhetünk állami gondozásba helyezett gyermeket.
  • Mi választhatjuk ki, hogy milyen korú és egészségi állapotú gyermeket szeretnénk magunkhoz venni.
  • Nem feltétel a bejelentett munkaviszony.
  • Nem kizáró ok, hogy van saját gyermekünk.
  • Több állami gondozott gyermeket is nevelhetünk egyszerre.

Családvédelmi 7 pont

A kormány idén kibővítette a családtámogatási rendszert:

1. Tízmilliós gyermekvállalási támogatás.

2. Bővül a csok kedvezményes hitele.

3. Milliókat vállal át a kormány a gyerekesek jelzáloghiteléből.

4. Személyi jövedelemadó-mentesség a négygyerekes anyáknak.

5. 2,5 millió forint új autó vásárlására.

6. 21 ezer új bölcsődei férőhely 2022-re.

7. Nagyszülői gyed bevezetése.

Gyermekgondozási gyed

– A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek, hiszen a gyermekeknek a családban van a legjobb helyük – mondta korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára a Befogadlak nevű nevelőszülői program országjárásának záróhelyszínén. Fülöp Attila hangsúlyozta, minél több olyan fiatalnak szeretnék biztosítani, hogy családban nőjön fel, akik nem lehetnek együtt természetes, vér szerinti családjukkal. Fontos lépésnek tartja az államtitkár, hogy 2014-től foglalkoztatotti jogviszonynak minősül a nevelőszülőség, akárcsak azt, hogy jövő év január 1-jétől egy új családtámogatási forma keretében a nevelőszülőknek is elérhetővé válik a gyermekgondozási díj, a gyed.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Ősszel új lemezzel jelentkezik Iggy Pop

    Ősszel új lemezzel jelentkezik Iggy Pop

    Stúdióalbumot készített Iggy Pop. A 72 éves amerikai rockénekes, aki július 24-én a Budapest Parkban ad koncertet, három év szünet után rukkol ki új lemezanyaggal: a Free szeptember 6-án jelenik meg.

  • Ejtették az egyik vádat Kevin Spacey ellen

    Ejtették az egyik vádat Kevin Spacey ellen

    Kevin Spacey egyik szexuális zaklatási ügyét ejtette egy amerikai bíróság, mert a színészt vádló sértett nem volt hajlandó tanúskodni a bíróságon – számolt be róla a BBC News.

  • Dióssy Klári: Sokszor előjön a fájdalom

    Dióssy Klári: Sokszor előjön a fájdalom

    Idén lenne húsz éves Dióssy Klári kislánya, Adélka, aki mindössze négy és fél évesen hunyt el leukémiában. A Ridikül műsorvezetője a Családvarázsban mesélt soha el nem múló fájdalmáról, és arról miképp telnek mindennapjai második házasságából született gyermekével, Mátéval.