EUR: 344,70 Ft
CHF: 319,23 Ft
2020. augusztus 03., hétfő
Hermina

Külföld

Kelemen Hunor: Az úzvölgyi incidensek megmutatták Románia igazi arcát

Vandalizmusnak, barbár cselekedeteknek minősítette Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az úzvölgyi katonatemetőben csütörtök délután történteket, a hősök napjára érkező román „megemlékezők” erőszakos temetőfoglalását. A Francia Közszolgálati Rádió (RFI) román nyelvű műsorában azt is elmondta, hogy az incidensekről a nemzetközi fórumokat is értesítik – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Mint arról korábban a Lokál is beszámolt, csütörtök este román szélsőségesek feldúlták a magyar katonai temetőt, magyarellenes provokáció történt, tiltakozó jegyzéket küldtek és bekérették a román nagykövetet, aki “minden udvariasságon és barátságon túlmenően”, központi utasításra hivatkozva megtagadta ezt. Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől.


Köztudomású, hogy székelyföldi magánszemélyek és közéleti szereplők élőláncot vontak csütörtökön a Hargita és Bákó megye határán lévő (évek óta lakatlan) Úzvölgye temetőjének bejárata elé, imádkozva, békésen tiltakozva az ott törvénytelenül kialakított román parcella felszentelése ellen, amit a szervezők a román hősökre való megemlékezésként álcáztak – tudatja a portál.

A román nacionalisták erőszakoskodásába torkollt eseményekről Kelemen Hunor elmondta: „Vandalizmus, barbár cselekedet, hogy betörj egy temetőbe, ráronts az ott imádkozókra, kitépd a földből a kereszteket és kővel dobálózz azt állítván, hogy a hőseidre emlékezel, akik valójában 10-12 kilométerrel odébb, egy mára elfeledett temetőben nyugszanak.” – idézi a V4NA a politikust.


Az RMDSZ elnöke szerint egyértelmű provokációról volt szó. „Civil szervezetek, pópák, tartalékos katonák szervezték meg, köztük Chelaru tábornok. Mircea Chelaru volt vezérkari főnök és a titkosszolgálat egykori „irredenta szervezeteket figyelő” kémelhárítója. „Nyilvánvaló, hogy megszervezett támadás volt az élőláncot alkotó emberek ellen. Elfogadhatatlan, ami történt! Románia tegnap megmutatta az igazi arcát”, mondta Kelemen Hunor.

Elítélik a magyar kormánypártok a román szélsőségesek akcióját

Mélységesen elítélik a magyar kormánypártok a román szélsőségesek úzvölgyi katonatemetőnél elkövetett akcióját. A Fidesz pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az úzvölgyi magyar katonai temetőnél történt erőszak és provokáció elfogadhatatlan. Temetőt, hősi halottakat, sírkereszteket gyalázni felháborító. A román hatóságoknak lépniük kell, ezt a feszültséget nem növelni, hanem megszüntetni kell – tették hozzá. Az erdélyi magyarok számíthatnak a kormánypártok támogatására – közölték.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek