2019. július 16., kedd
Valter

Külföld

Meghalt a világhírű amerikai divattervező

Kilencvenöt éves korában meghalt Gloria Vanderbilt amerikai divattervező – jelentette be fia, Anderson Cooper, a CNN hírtelevízió műsorvezetője.

Cooper “rendkívüli nőnek” nevezte édesanyját, “aki szerette az életet és aki a saját szabályai szerint élt”.


“Festő volt, író, és divattervező, de csodálatos anya, feleség és barát. 95 éves volt, de ha bárki hozzá közelállót megkérdezünk, azt mondanák, hogy ő volt a legfiatalabb személy, akit ismert, modern, belevaló ember volt” – hangoztatta.

Az 1924-ben született Gloria Vanderbilt, a nagy amerikai vasútmágnás, Cornelius Vanderbilt ükunokája volt, de úgy nevelkedett, hogy nem is tudta milyen gazdag családba született. Több millió dollárt örökölt apjától, aki meghalt, amikor Gloria kétéves volt. Anyja Párizsban, Londonban és New Yorkban taníttatta lányát. Művészetörténetet tanult, festő lett, majd divattervező, és modellként is dolgozott.

Divatbirodalmát az által tervezett farmernadrág óriási sikere nyomán építette fel, minden amerikai nő az ő ruháit akarta viselni az 1970-es években.

Négyszer ment férjhez, először tizenhét évesen Pat DiCicco hollywoodi producerhez, majd Leopord Stokowski karmester felesége lett, akitől két fia született. 1956-ban lett Sidney Lumet filmrendező felesége. Negyedik férje Wyatt Emory Cooper író volt, aki 1978-ban meghalt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Migránsok tombolnak Európában

    Migránsok tombolnak Európában

    Továbbra sem lehet sikeres integrációról beszélni a Nyugat-Európában élő migránsokkal kapcsolatban. Rongálás, épületfoglalás és gyilkosság is szerepel a bevándorlók bűnlajstromán, de a német külügyminiszter továbbra is szétosztaná őket Európában.

  • Ursula von der Leyen meghosszabbítaná a brexit határidejét

    Ursula von der Leyen meghosszabbítaná a brexit határidejét

    Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöki posztjának várományosa, jelenlegi német védelmi miniszter szerint szükség esetén több időt kell biztosítani a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről folytatott tárgyalások folytatásához, akár a Brexit határidejének meghosszabbításával – közölték uniós források hétfőn Brüsszelben.

  • Németh Zsolt: Egyedülálló műfajt teremtett a szabadegyetem

    Németh Zsolt: Egyedülálló műfajt teremtett a szabadegyetem

    Egyedülálló műfajt teremtett az idén 30 éves Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos), amikor ötvözte a szabadegyetemi és a fesztiváljelleget – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfőn, a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján.