2019. június 19., szerda
Gyárfás

Külföld

Meghalt egy migráns által megerőszakolt idős nő

Életét vesztette az a 68 éves asszony, aki még húsvét hétfőn vált többszörös erőszak áldozatává a hollandiai Buitenveldertben. Feltételezett támadója, egy 20 éves menekült státuszú férfi előzetes letartóztatásban van, ám a hollandok a bestiális tett megismétlődésétől tartanak – tudatja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A portál arról számol be, hogy a szemtanúk szerint hollandul nem, angolul csak erősen törve beszélő feltételezett elkövető megerőszakolta és úgy megverte Rinia Chitanie-t, hogy a 68 éves nő majdnem két hónappal az eset után a kórházban belehalt súlyos sérüléseibe. A bevándorlási kérelme elbírálását váró támadó „eltörte az asszony arccsontját és bordáit, azon kívül súlyos agykárosodást is okozott” – idézi az asszony egyik szomszédját a De Telegraaf internetes kiadása.


Az áldozat korábbi lakóhelyén, a liberális vezetésű Buitenveldertben komoly nyugtalanságot váltott ki a brutális támadás. A holland kisváros vezetői ugyanis azt tervezik, hogy 70 illegális bevándorló befogadására képes befogadóállomást létesítenének a szomszéd településen. „Az emberek félnek, hiszen nemrég egy menekült támadása miatt halt meg valaki az utcán” – idézi a helyi polgári szerveződés vezetőjét a holland napilap online kiadása – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

További cikkek:


Kapcsolódó Cikkek