2020. július 09., csütörtök
Lukrécia

Belföld

Megpróbált megvesztegetni egy rendőrt, most fájhat a feje

A Miskolci Törvényszék hetvenkét órán belül hivatali vesztegetés miatt elítélt egy férfit, aki pénzt ajánlott a rendőröknek a bírság elengedése fejében – közölte a bíróság az MTI-vel pénteken.

A tájékoztatás szerint a vádlott június 5-én a hajnali órákban Hejőpapi településen a főúton haladt egy kamionnal, amikor a rendőrök megállították. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a sofőr menetlevelet nem vezetett és a tachográf működését is befolyásolni próbálta. A rendőrök közölték a vádlottal, hogy eljárást indítanak vele szemben és bírságra számíthat.


Ekkor a sofőr a menetlevelek közé csúsztatott két darab 20 ezer forintos bankjegyet és átadta a rendőröknek, közölve, hogy több pénzt is hajlandó adni, ha nem csinálnak ügyet a történtekből. A rendőrök a pénzt visszautasították és feljelentést tettek.

Azonnal büntetőeljárás indult, a vádlott beismerte, hogy bűncselekményt követett el, a bíróságon lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a cselekmény elkövetésétől számított két nap elteltével ítélet született az ügyben.

A bíróság a férfit hivatali vesztegetés miatt 2 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A büntetés kiszabása során enyhítő körülmény volt, hogy a vádlott büntetlen és megbánta tettét.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbezett. A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet.

Kapcsolódó Cikkek

  • Készüljünk fel, elindult a szúnyogszezon!

    Készüljünk fel, elindult a szúnyogszezon!

    Javában tart a nyár, amelynek köszönhetően rengetegen keresik fel a vízpartokat. A vizek környezetében rengeteg vérszívó lehet, amelyek akár a nyaralásunkat is tönkretehetik, ha nem készülünk fel rájuk.

  • Lánchídi csaták

    Lánchídi csaták

    Volt kettő híres is a 20. században. 1918-ban – október 28-án – a Károlyi-párt Gizella téri központjától indult több ezres tömeg a budai várnegyedbe, hogy József főhercegtől követelje a Hadik-kormány menesztését és Károlyi Mihály (megítélésébe itt és most nem mélyednék bele) miniszterelnöki kinevezését követelje.

  • Passió-karamell az év fagyija! Tarolt az egykori közgazdász édessége

    Passió-karamell az év fagyija! Tarolt az egykori közgazdász édessége

    Dobó Norbert passió-karamellje lett az év fagyija, és ő vihette haza az ezüstérmet is törökmézes vaníliájával is. A 35 éves balatonfüredi cukrász elárulta a Lokálnak, hogy korábban közgazdászként dolgozott, de élete legjobb döntésének tartja, hogy  elkezdett a családi fagyizóban dolgozni.

  • Amíg nincs vakcina, nem lehetünk nyugodtak!

    Amíg nincs vakcina, nem lehetünk nyugodtak!

    10 ezer 575 mintából mindössze három esetben mutatták ki a koronavírust, ugyanakkor 70 főnél derült ki, hogy korábban már átesett a fertőzésen – derült ki a májusban elvégzett országos koronavírus-szűrővizsgálat eredményeiből.