EUR: 334,80 Ft
CHF: 306,34 Ft
2019. november 13., szerda
Szilvia

Belföld

Olyan jelölt fogadható el, aki azonosul Közép-Európa szempontjaival is

A visegrádi négyek miniszterelnökei pénteki prágai egyeztetésükön megállapodtak, hogy csak olyan jelölteket tudnak elfogadni az Európai Unió (EU) vezetői pozícióira, akik megértik Közép-Európa problémáit is, képesek azonosulni a szempontjaival – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán azt mondta: a kormányfők a vasárnapi EU-csúcs előtt megállapodtak a vezetők kiválasztásának elveiről és azokról a szempontokról, amelyeket képviselni fognak Brüsszelben.


A V4-ek megerősítették egységüket, azokat az elvi alapokat, amelyekhez ragaszkodnak. Idetartozik a migráció megállítása, a nemzetek Európájának koncepciója, valamint hogy a keresztény kultúra az EU alapja – sorolta.

Ebből kiindulva nem elfogadhatóak “az úgynevezett csúcsjelöltek”, így sem Manfred Weber, sem Frans Timmermans nem számíthat a támogatásukra – hangoztatta az államtitkár.


Úgy fogalmazott, hogy Manfred Weber Magyarországon kívül több más európai államot is megsértett, Frans Timmermans pedig “gyakorlatilag végighazudta a kampányt”.

A Die Welt című német lap azon értesülését, amely szerint a G20-csúcstalálkozón tartózkodó állam- és kormányfők pénteken arról állapodtak meg Oszakában, hogy nem Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság következő elnöke, Kovács Zoltán úgy kommentálta, hogy sajtóértesülésekkel mindig óvatosan bánnak.

Egy másik kérdésre felelve az államtitkár azt hangoztatta, hogy ők már öt éve sem támogatták a csúcsjelölti rendszert, mivel szerintük nem tudja leképezni az európai emberek akaratát.

Kovács Zoltán úgy vélekedett: mindenki érdeke az, hogy mielőbb döntés szülessen az EU vezetőiről.

Kapcsolódó Cikkek

  • Karácsony Gyurcsány bábja

    Karácsony Gyurcsány bábja

    Karácsony Gergellyel a jövő helyett azok tértek vissza, akik a múltat akarják visszatalicskázni, a pénzt pedig ki – jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Országgyűlésben hétfőn.

  • Autós no-go zónákat hozna létre Karácsony

    Autós no-go zónákat hozna létre Karácsony

    Karácsony Gergely főpolgármester alacsony károsanyag-kibocsátású zónákat hozna létre Budapesten, ami a kijelölt területeken a gépjárművek nagy részének kitiltását jelentené – számolt be róla a Magyar Nemzet.

  • Gyárfás: Sajnálom Fenyőt

    Gyárfás: Sajnálom Fenyőt

    Kedden zajlott a Fenyő János meggyilkolásával kapcsolatos előkészítő tárgyalás, ahol Gyárfás Tamást felbújtóként hallgatta ki a Fővárosi Törvényszék.

  • Megdőlt az idei beruházási rekord

    Megdőlt az idei beruházási rekord

    Az idén már megdőlt a beruházási rekord, október végéig 62 nagy beruházásról kötöttek megállapodást, ami 9682 új munkahelyet jelent, ehhez a kormány 129 milliárd forint készpénztámogatást biztosított -közölte Szijjártó Péter  külügyminiszter.