EUR: 325,02 Ft
CHF: 295,05 Ft
2019. július 20., szombat
Illés

Extra

Pásztor Anna: Már megtanultam nem félni

Peller Mariann két éve indította útjára az Utazás a lelked körül című műsorát, amiben hétről hétre egy-egy ismert emberrel beszélget hitről, lélekről, sorsról, megmagyarázhatatlannak tűnő tapasztalásokról. A legfrissebb epizód vendége Pásztor Anna volt, akinek a spiritualitással kapcsolatban ellentmondásos érzései vannak.

“Én úgy vagyok spirituális, hogy egyszerre taszít és egyszerre vonz engem. Úgy tudom összefoglalni, hogy nagyon félek attól, hogy a környezetünk sokkal több, mint amit mi látunk. Sokszor meg is beszéltem a minket körülvevőkkel, hogy nagyon örülök, hogy vannak, de nem vagyok biztos benne, hogy manifesztálódniuk kellene. Tehát ne másszanak elő az ágyam alól, ne adjanak nekem feladatokat, és ne legyek közvetítő, ha kérhetem. Viszont érzem magamban, hogy erre van hajlamom, talán még képességem is, de nem szeretnék médium lenni, mert én azért nagyon félős vagyok, hiszen a fantáziám végeláthatatlan. Ezért sem nézek soha horrorfilmet” – kezdte az énekesnő, akit időről időre mégis olyan üzeneteket kap, melyekről úgy érzi, hogy muszáj továbbadnia. Erre pedig egy tökéletes eszköz a zene.


Pásztor Anna
Fotó: Mészáros Diána

“Én a realitás talaján próbálok spirituális lenni. Egész életemben istenhívő voltam, mindenféle felekezet nélkül. Én próbálom a csatornáimat tisztán tartani, hogy azok, akik igazán értelmesek – az Univerzum nagy üzenői –, rajtam keresztül tudjanak üzenni. Viszont próbálom elhinni, a tudatomban tartani azt, hogy az üzenet, ami jön, és amit én átadok, bizony nem tőlem származik. Nehogy elszálljon az én agyam, mert gyönyörű üzeneteket kapok, és hihetetlen, hogy miket közvetíthetek. Micsoda hálát kapok vissza cserébe az emberektől, de ezt nekem azonnal tovább is kell adnom, vissza azoknak, akiktől az üzenet rajtam keresztül lejöhetett. (…) Érdekes, hogy nekem a reflektor és a színpad nagyon jót tesz. Furcsán bekapcsolja a spirituális énemet. Akármilyen fáradt vagyok, vagy búskomor, amint fellépek a színpadra, bekapcsol ez: “Pásztor Anna letiltva!” és egy felettesebb dolog kezd el működni rajtam keresztül, ami elpusztíthatatlan, soha nem fárad el, és biztosan nem esik el a magas sarkúban. Pontosan tudom, hogy mi az, amikor én beszélek, és milyen az, amikor rajtam keresztül jön az üzenet. Most is ahhoz képest, amilyen fáradtan bejöttem a stúdióba, most egy sokkal elemelkedettebb állapotban vagyok, semmilyen fáradtságot nem érzek. Jó, ebben biztosan benne van az adrenalin, meg a magamutogatás, ami mindkettőnkben munkál – magyarázta Anna, akit később Mariann a mélypontokról kérdezett. Mint ismert, az énekesnőre tavaly augusztusban a Budapest Parkban akart rátámadni egy férfi, aki korábban hónapokon keresztül zaklatta. A zaklatót őrizetbe vették, ahol idén februárban öngyilkosságot követett el.

“Már megtanultam nem félni. Bár borzasztó ott lenni, de mivel olyan mély tónusú, erős, szép színek vannak a mélypontokon, hogy mindig azt mondom magamnak, ha egyszer kijutok innen, ebből lesz egy jó dal… Hatalmas megtapasztalás, és óriási növekedések jönnek ezekből. Mindenkinek azt mondom, aki épp mélyponton van, hogy ha egy picikét is te vagy, aki kihúzod magad, a saját hajadnál fogva, akkor hatalmas jutalomfalat lesz utána. Az égiek is azt mondják, jól van, megcsináltad! Vérzik az orrod, mindened el van törve, mint Rockynak, és megkérdezed: tényleg megcsináltam? Ők pedig azt mondják, igen, ügyes vagy, itt egy szaloncukor. (…)Miután a fizikai élet poklait többször is megjártam, kezdek lassan nem félni az igazi pokoltól, ami, lássuk be, szinte egy karnyújtásnyira van. Miként a mennyország is. Ez megint csak rajtunk múlik, melyik ajtón kérünk majd bebocsájtást – magyarázta Anna, akinek a műsor végén Novák László tarot kártyásszemélyiség elemzést készített, ahol szintén megosztott egy érdekes történetet. Noha az énekesnőről mindenki azt hiszi, hogy százezer fokon pörög, mint mondja, egyes feladatokra kimondottan lassan, alaposan szeret rákészülni.


“Vannak olyan feladatok, amikre, mint egy indián, rákészülök. Van egy rituálém, nagy megmérettetések előtt. Ez egy fürdési rituálé, amikor először felgőzölöm az arcomat, lótuszülésben vagyok, aztán átnyújtom az egész testemet. Majd átdörzsölöm a testem, letusolok, végül pedig bekenem magam egy finom krémmel. Ezután felöltözöm, és indulok a csatába, mint mikor a harcosok felkészülnek a harcra” –tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó Cikkek