EUR: 332,35 Ft
CHF: 302,51 Ft
2019. október 14., hétfő
Helén

Belföld

Rogán: A kormány jövőre is indít nemzeti konzultációt

A kormány szeretné a nemzeti konzultációkat folytatni, és – akárcsak idén – jövőre is indít olyat, amely a következő költségvetés megalapozását készíti elő – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője az Országgyűlés igazságügyi bizottságának csütörtöki ülésén.

A miniszter azt mondta, hogy a 2020-as költségvetés is az emberek véleményét figyelembe vevő családvédelmi akcióterven alapszik.


Közölte, a családok támogatására már most ezermilliárd forinttal többet fordítanak a költségvetésben, mint 2010-ben, az utolsó Gyurcsány-kormány idején benyújtott büdzsében tették. Ezt az összeget 2020-ra, a családvédelmi akcióterv elfogadásával további több mint 200 milliárd forinttal emelik meg – tette hozzá.

Hangsúlyozta: azért helyezték a családvédelem kérdését fókuszba, mert a magyar gazdaság erősödésével egyidejűleg szembe kell nézni olyan stratégiai problémákkal, mint a népesedés. Európában erre kétféle válasz lehetséges, az egyik a családok támogatása és a születésszám ösztönzése, míg a másik a nagyszámú bevándorló befogadása. A magyar választók az előbbi mellett döntöttek, ezért a kormány feladata ennek támogatása – mondta.


A gazdaságvédelmi akciótervek szükségességéről szólva egyebek mellett azt mondta: nem a magyar gazdasági növekedéssel van probléma, hanem a Magyarországot körülvevő gazdasági környezettel. A magyar gazdaság eredményeit csak úgy lehet felelősen megvédeni, ha van erre gazdaságvédelmi akcióterv, amelyet a költségvetés magában is foglal – fűzte hozzá.

A fesztiválok biztonságáról szóló törvényjavaslatról szólva felhívta a figyelmet arra: a kormány ezt a fesztiválszervezők kezdeményezésére tette, ők úgy látják, hogy a biztonságot erősíteni kell. Ehhez pedig új, szigorúbb ellenőrzési, azonosítási rendszerek szükségesek – fűzte hozzá.

Kiemelte: A magyar fesztiválok itthon és nemzetközileg is népszerűek, sikeresek, színvonalasak, és a kormány a szigorú adatvédelmi szabályok mellett akarja garantálni a rendezvények biztonságát.

A bizottság ülése után Rogán Antal újságírói kérdésekre egyebek mellett azt mondta, hogy a családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan még két olyan téma van, amellyel a kormány részletesen foglalkozni kíván.

Közölte, a meddőség kezelésére szeretnének elindítani egy külön programot, jelentős állami támogatással, hozzátéve, a kormány most azt vizsgálja, hogy a meddőség kezelése bioetikai és egyéb szempontból állami feladattá tehető-e.

A másik, a gyermekvédelmet érintő projekt a Miniszterelnökséghez tartozik és Gulyás Gergely miniszter azt ígérte, hogy a feladattal szeptember végére elkészülnek – ismertette Rogán Antal.

A testület a jobbikos Varga-Damm Andrea nem szavazata és a független Fülöp Erik tartózkodása mellett elfogadta az éves miniszteri beszámolót.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék győzött

    Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék győzött

    A főpolgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi önkormányzati választásokon; a fővárosi kerületek többségében ellenzéki, a megyei jogú városok többségében viszont kormánypárti jelöltek győztek, és mind a 19 megyei közgyűlésben a Fidesz-KDNP került többségbe.

  • Ilyen a Google új közlekedési alkalmazása

    Ilyen a Google új közlekedési alkalmazása

    Kevesen vették észre, de egy ideje már Magyarországon is elérhető a Google gyalogos közlekedést segítő funkciója, a Live View. Az okostelefonos alkalmazás az úti cél beírását követően valós környezetbe vetített jelzésekkel mutatja meg a helyes utat.

  • Rekordlóerő

    Rekordlóerő

    Fantasztikus látványt nyújtott Richter Kevin, amikor a Richter Flórián Cirkusz debreceni előadásán elképesztő mutatvánnyal készült megdönteni a Guinness-rekordot.