EUR: 325,02 Ft
CHF: 295,05 Ft
2019. július 20., szombat
Illés

Életmód

Suzuki Burgman 200: ezzel soha többé nem fog elkésni

Sokunk számára okoz gondot a reggeli csúcsforgalom útban a munkahelyünk felé, ha nem igazán a közösségi közlekedés elhivatott rajongói vagyunk. Sokszor lehetetlen időben elindulni, ugyanis szinte mindig közbejön valamilyen nem várt közlekedési dugó, ami visszatart a cél pontos elérésében.

Az már régen bizonyított tény, hogy nyári kánikulában, csúcsidőben autóba ülni felér egy öngyilkossággal, arról nem beszélve, hogy komoly költségekbe kerül még akkor is, ha csak az üzemanyagot és a parkolást nézzük. A legjobb megoldás az, ha ilyenkor motorra pattanunk, és két keréken faljuk a kilométereket. Jobb ez a városnak, és nekünk is.


Természetesen motor és motor között is van különbség, ugyanis a nagyobb testű vasak is hajlamosak beragadni, ám aki megelégszik egy kisebb kategóriával, annak tökéletes választás a 200-as Suzuki Burgman, amivel nemcsak a belváros forgalma felett arathatunk győzelmet, hanem az agglomerációkból igyekezve is irigykedő tekinteteket szegezhetünk magunkra a fojtogató forgalomban araszoló autósok szélvédői mögül.

/Fotó: Lokál

Suzuki Burgman 200 ABS  (2019)

  • Hengerűrtartalom: 200 cm3
  • Üzemanyagfogyasztás: 3,2 – 3, 6 l/100 km
  • Teljesítmény: 18 LE
  • Nyomaték: 16,8 Nm
  • Menetkész tömeg: 164 kg
  • Ülésmagasság: 735 mm
  • Üzemanyagtank: 10,5 l
  • Hosszúság: 2055 mm
  • Szélesség: 740 mm
  • Magasság: 1355 mm
  • Tengelytáv: 1465 mm
  • Ár: 1 millió 449 ezer Ft

Ha egy picit jobban szemügyre vesszük ezt a kis kompakt járgányt, egyből megállapíthatjuk, hogy megjelenésében semmi különösebb dolgot nem fogunk felfedezni, ám a rogyásig zsúfolt díványrobogós piacon még mindig ez az egyik legpofásabb darab, még ha nem is egy egyéniség. Ám ez nem jelent problémát, hiszen nem ez volt a fő cél a motor tervezésénél. Prioritást élvezett inkább a praktikusság és a könnyen kezelhetőség. Így hát a megjelenését elemezve fölösleges nagyobb mélységbe merülni, hiszen, mint írtuk, túl sok újdonságot nem fogunk találni, ugyanis lassan évtizedek óta szemezhetünk vele a 125 és 200 köbcentis kategóriában. Most annyi változott, hogy ez a Burgman már tudja az Euro4-et (is).


A maga 18 lóerejével és a 16,8 Nm nyomatékával gond nélkül gyorsíthatunk ki a lámpáknál, tehát eléggé dinamikus ahhoz, hogy garantáltan magunk mögött hagyjuk a városi forgalmat. Ha esetleg országútra vagy autópályára tévednénk vele, akkor sem kell zavarba jönnünk, hiszen akár két személlyel is lazán tartani tudja a 120-as, 130-as tempót, lejtőn lefelé, hátszéllel pedig akár a 140-et is elérhetjük, amelyhez a 240 mm-es első tárcsa és a kétdugattyús féknyereg, valamint a 240 mm-es hátsó tárcsa és az egydugattyús féknyereg biztosít hatékony fékerőt. Valljuk be, ettől többre nincs is szüksége azoknak, akik városi körülmények között szeretnének szezonálisan A pontból B-be eljutni minél gyorsabban.

A robogó 33 mm-es belsőcső-átmérőjű első villája teljesen átlagos, ám a hátul dolgozó két rugóstagnak köszönhetően a zordabb utakon is meglepően stabil és jól gyorsítható annak ellenére, hogy én eleinte picit bizonytalannak éreztem az első kilométereken. Mondjuk ennek oka az is lehet, hogy nem vagyok egy rendszeres robogós, a kis kerekek pedig néha frusztrálnak. A kátyúkat is elég jól veszi, amelyhez a középen elhelyezett tank is hozzájárul a jobb súlyelosztásnak köszönhetően.

/Fotó: Lokál

Egy 180-190 centis ember még kényelmesen elfér, ráadásul a széles ülés ellenére még a lámpánál, álló helyzetben is simán letehetjük a lábunkat, nem kell küzdeni a motor megtartásával. A kormány egy picit kerülhetett volna távolabb is, úgy talán még kényelmesebb lenne a testhelyzet, ám így sem vészes a dolog. Az ülést azonban úgy tervezték, hogy két személy számára is kényelmes legyen. Kagylós kialakítása miatt nem fogunk összevissza csúszkálni, amihez a jól elhelyezett deréktámasz is hozzájárul, így utasunkkal nem fogunk egymás nyakába, illetve ölébe mászni egy intenzívebb fékezésnél vagy gyorsításnál. Egy szó mint száz, komfortosan hasíthatunk akár másodmagunkkal is a strandra, a moziba, bevásárolni vagy a munkahelyre.

Ha már a nyeregnél tartunk, kicsit vizsgáljuk meg az alatta rejtőző csomagteret is. Nem véletlen, ha egy kissé szélesnek hat a hátulja, ugyanis az ülés alatt egy 41 literes, jól megvilágított rekeszt találunk, amiben akár két bukósisak is elfér. Ha mindez nem lenne elég, találunk még egy tágas, kulccsal zárható kesztyűtartót 12 voltos aljzattal, így akkor sem kell zavarba jönnünk, ha lemerül telefonunk vagy a navigációnk. Végül, de nem utolsósorban pedig a jobb kéznél felfedezhetünk egy kisebb, nem zárható tárolót, ami pont akkora, hogy én ebbe nem tudtam semmit sem pakolni.

/Fotó: Lokál

A műszerfal pofásra sikerült, és pont annyit mutat, amennyit kell. Semmi sallang, csak a legfontosabbak. A két analóg számlap között található egy digitális kijelző, amelyről leolvasható többek között a pontos idő, és az átlagos üzemanyag-fogyasztás. Továbbá látható az olajcserére figyelmeztető LED, és az eco drive visszajelzője is, na meg a napi és az összkilométer-számláló.

Összességében a 200-as Burgman kategóriájában egy verhetetlen választás, ha nem pózolni akarunk, hanem közlekedni. Könnyen, idomok elbontása nélkül elvégezhetőek a kötelező szervizek, többre meg nem is nagyon lesz szükség. Megbízható, nem sűrűn romlik el. Méreteit tekintve több mint tökéletes, ráadásul a köbcentik és a lóerők tudatában igen pozitív meglepetést tud okozni. Magyarul, jobban megy, mint gondolnánk.

Mindezek után pedig jöjjenek a piszkos anyagiak. Ha kedvet kaptunk ehhez az intelligens nagyvárosi robogóhoz, akkor nem több mint 1,4 millió forintért a boldog tulajdonosai lehetünk, ami a piacot elnézve igen jó vételnek számít, hiszen a többi márka ennyi pénzért leginkább a 125-ös robogóit kínálja.

Kapcsolódó Cikkek

  • Különleges, csábító fogások

    Különleges, csábító fogások

    Ma már a férfiak is kiválóan főznek, a kulinális különlegességeket talán még gyakrabban és szívesebben készítik, mint a nők. Ráadásul a csábítás fegyverei között is előkelő helyet foglal el, ha valaki az első randin megcsillogtatja főzőtudását.

  • Ha boldog akarsz lenni a munkádban, legyél!

    Ha boldog akarsz lenni a munkádban, legyél!

    Alexander Kjerulf boldogságkutató megtalálta a munkahelyi boldogság titkát. A dán szakember szerint ez nem a fizetésemeléstől, az extráktól és az előrelépéstől függ. Az alapmondat: ha boldog akarsz lenni a munkádban, legyél!

  • A coach a lélek edzője

    A coach a lélek edzője

    Ma már szinte hétköznapi kifejezésnek számít a coach. De vajon tudjuk-e, hogy mivel foglalkozik ez a szakember? A coaching amellett, hogy személyes segítő, fejlesztő tevékenység, hozzájárul a továbblendüléshez és az elakadások megoldásához.