2019. július 18., csütörtök
Frigyes

Belföld

Szexuális erőszakért ítélték el a zenetanárt

Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélték a paksi pedofil zenetanárt, aki táborozás közben éjjelente, a felügyeletére bízott kislányok mellé feküdt, csókolgatta és illetlen helyen simogatta őket.

Mint azt a Lokál megírta, H. Szabolcs 2014-ben és 2015-ben művészeti táborokat szervezett 7 és 14 év közötti gyermekeknek Baranya és Tolna megyében. Hogy éjszakánként mit művelt a kislányokkal, az véletlenül derült ki. Ugyanis a tábor után egy édesanya a 12 éves lánya naplóját olvasgatta, mikor feltűnt neki, hogy a gyerek eleinte szeretettel, majd haraggal írt a 41 éves H. Szabolcs táborvezetőről. Pedig a férfit a kislány a nyári tábort követően egy hétvégén meg is látogatotta az öccsével és az édesapjával, sőt mindannyian ott is aludtak H. Szabolcs bonyhádi lakásában. Korábban akadt szomszéd, akinek feltűnt, mennyi kislány fordul meg a tanár otthonában. Figyelmeztette is a férfit, hogy molesztálásért feljelenthetik.


Az anya pszichológushoz vitte a kislányát, és miután elolvasta a szakember véleményét, azonnal feljelentést tett. Öt komlói rendőr ment H. Szabolcsért, a házkutatás során CD-ket, számítógépeket foglaltak le nála.

A vádiratból kiderült, hogy H. Szabolcs zenetanár esténként, amikor a sátorban a többi gyerek elaludt, többször is befeküdt egy 11 éves, máskor pedig egy 12 éves kislány mellé, simogatta, szájon csókolta őket.


– A Pécsi Törvényszék a férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak vádjával jogerősen hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és élete végéig eltiltotta a tanári pályától – nyilatkozta a Lokálnak dr. Péter Szabó Petra, a Pécsi Törvényszék sajtótitkára.

Kapcsolódó Cikkek

  • Századvég: Az iszlám nem fér össze az EU értékeivel

    Századvég: Az iszlám nem fér össze az EU értékeivel

    Miközben az Európai Unió rögzíti, hogy az EU olyan értékekre épül, amelyek többek között a férfiak és nők közötti egyenlőséget erősítik, az iszlám előretörésének révén a női-férfi egyenjogúság területe komoly kulturális kihívásokkal kerülhet szembe a következő években – állapította meg a Századvég Alapítvány csütörtökön az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

  • Hogyan sportoljunk a nyári melegben?

    Hogyan sportoljunk a nyári melegben?

    Noha a kánikula megterheli a szervezetet, az edzés a legforróbb nyári hónapokban is biztonságosan kivitelezhető. Azonban nem árt figyelembe venni néhány tényezőt, amire fokozottan figyelnünk kell ebben az évszakban.