EUR: 325,34 Ft
CHF: 293,41 Ft
2019. július 16., kedd
Valter

Sport

Totti távozik az AS Roma vezetéséből

Francesco Totti, az AS Roma emblematikus alakja elhagyja a labdarúgóklub vezetőségét.

A Farkasok 42 éves volt játékosa, aki két évvel ezelőtti visszavonulását követően technikai igazgatóként dolgozott, azzal indokolta távozását, hogy nem vették figyelembe a véleményét. Elsősorban azt nehezményezte, hogy a vezetőedzői menesztések és kinevezések esetében és a játékosok átigazolásakor nem hallgattak rá.


“Eljött az a nap, amely azt reméltem, sosem jön el” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Totti, aki azt szerette volna, ha az AC Milantól távozó Gennaro Gattuso lesz az AS Roma új vezetőedzője, ehelyett a klub vezetése Paulo Fonsecát, a Sahtar Donyeck eddigi szakemberét választotta.

A 2006-ban világbajnok Totti 1993-ban mutatkozott be az AS Roma felnőtt csapatában, amellyel 2001-ben bajnokságot, 2007-ben és 2008-ban Olasz Kupát, 2001-ben és 2007-ben pedig Olasz Szuperkupát nyert. A klub csapatkapitánya 25 év alatt 616-szor lépett pályára az olasz élvonalban, ezzel Paolo Maldini és Gianluigi Buffon mögött harmadik az örökrangsorban, 250 gólt szerzett a Serie A-ban, ezzel Silvio Piola (274) mögött második. Olasz gólkirály volt 2007-ben, amellyel a legjobb európai góllövőnek járó Aranycipőt is kiérdemelte. Totti 2014-ben, 38 évesen és 59 naposan a legidősebb játékos lett, aki gólt szerzett a Bajnokok Ligája főtábláján. A pályafutása során kizárólag az AS Roma és az olasz válogatott színeiben lépett pályára, 2017-es visszavonulása után klubja kötelékében maradt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vívó-vb Budapesten: Állás, kész, rajt!

    Vívó-vb Budapesten: Állás, kész, rajt!

    Megkezdődött a BOK Csarnokban a vívó-világbajnokság. Budapest ötödször házigazda, de ezúttal olimpiai kvalifikációs versenyről van szó, amelyen a magyar csapatok megerősíthetik ranglistás helyüket.

  • Vizes vb: 2 meccs, 88 gól

    Vizes vb: 2 meccs, 88 gól

    Gólzáporos meccsel melegített a magyar férfi vízilabda-válogatott a kvangdzsui vizes vb-n, miután 24-4-re verte Új-Zélandot.