EUR: 324,35 Ft
CHF: 292,00 Ft
2019. június 24., hétfő
Iván

Extra

Új helyre költözik a VOLT Fesztivál

Új helyszínen, a korábbi szomszédságában rendezik meg az idei, 27. Telekom VOLT Fesztivált, amely június 25-én nyitja meg kapuit – jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Lobenwein Norbert alapító elmondta: a rendezvény 1993-ban indult a Soproni Sportcentrum területén, amelyet hamar kinőtt a rendezvény. Onnan költözött a Lővér Kempingbe, amely 2018-ig több szomszédos területtel együtt adott otthont a VOLT-nak.


Itt nem volt lehetőség fejlesztésekre, 2016-ban a Modern Városok Program keretében azonban 1 milliárd forint értékű támogatást kapott Sopron egy szabadtéri fesztiválhelyszín kialakítására. A beruházás tavasszal indult el – mondta el az alapító.

Sopron vezetőivel az év végén megállapodást kötöttek, amely biztosítja, hogy a VOLT-nak legalább 10 évig Sopron ad otthont – tette hozzá.


Farkas Ciprián, Sopron tanácsnoka elmondta: a kormány támogatásából azt szerették volna elérni, hogy a VOLT is komfortosabb körülmények között fogadhassa a vendégeket, valamint, hogy a terület alkalmassá váljon egyéb nagyobb szabású szabadtéri rendezvények lebonyolítására is.

A Harta felé található területet közművesítették, új víz-, szennyvíz-, és csatornahálózatot építettek ki. Erre azért volt szükség, mert a meglévő rendszert megterhelte a fesztivál és ez problémákat okozott a környéken.

Kiemelte: nagy jelentőségű a fesztivál Sopron életében, komoly hívószó. “Felnőtt egy generáció, akinek ha azt mondjuk, hogy VOLT Fesztivál, egyből Sopronra asszociál”- tette hozzá.

Fülöp Zoltán főszervező elmondta, hogy a fesztiválon június 26-29. között hat színpadon több mint 200 produkcióval várják a közönséget.

A VOLT-ra jellemző sokszínűség jegyében színpadra lép többek között a Slipknot, a Black Eyed Peas, Slash, a Cypress Hill, Parov Stelar, Robin Schulz és a Papa Roach és itt ünnepli 15. születésnapját a Halott Pénz. Fellép az Ugly Kid Joe, az Amaranthe, az elektronikus zenei előadók között pedig olyan sztárokat láthat a közönség, mint a Grammy-díjra is jelölt Robin Schulz, a Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse.

Emellett a finomabb zenét kedvelőkre is gondoltak a szervezők, így a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague vagy Laura Pergolizzi is koncertezik majd Sopronban – tette hozzá a szervező.

Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere elmondta, hogy a fesztiválon június 29-én különleges jubileumi show-val várják majd a közönséget, a zenekarral együtt ünnepel majd Beat (Fekete Vonat), Bérczesi Robi (Hiperkarma), Mentha (Hősök), Papp Szabi(Supernem), Rúzsa Magdi és a Wellhello is.

Az idén is lesz retrobuli, a Nagyszínpadon pedig fellép az idén 30 éves Tankcsapda is. A fesztivál színpadán bemutatkoznak a Nagy-Szín-Pad! idei résztvevői, lesz TÁP Szíház, Európa különböző helyszíneiről érkező utcaszínházak is láthatóak lesznek, valamint számos előadót, köztük Csernus Imrét, Zacher Gábort, Hevesi Krisztát is vendégül látják a fesztiválon.

A Kertmoziban, a rendezvény egy “csendesebb zugában” minden este filmvetítéseket rendeznek, a páneurópai pikinik harmincadik évfordulójáról pedig külön programsorozattal emlékeznek meg a szervezők.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy ebben az évben is tovább gyarapodik a Csillagok Városa projekt gyűjteménye: a fesztiválon két újabb ef Zámbó István képzőművész által készített közterületi szoborszéket adnak át a Slipknotnak és a Halott Pénznek.

Kapcsolódó Cikkek

  • Károly herceg találkozott Bonddal

    Károly herceg találkozott Bonddal

    A brit királyi család híresen nagy filmrajongó, Károly herceg pedig imádja James Bond történeteit, ezért a készítők meghívták a Bond 25 forgatására.

  • Műtétje után visszatért Mick Jagger

    Műtétje után visszatért Mick Jagger

    Tavasszal életmentő szívműtétet kellett végrehajtani Mick Jaggeren. A 75 éves zenésznek koncertejeit is le kellett mondania, az operáció után pedig egy hosszas rehabilitáción esett át.

  • Bátran utazzunk nyaralni babával is

    Bátran utazzunk nyaralni babával is

    Az év legmelegebb hónapjait a családok is igyekszenek minnél jobban kihasználni, és egy részét nyaralással tölteni. A szülők többsége azonban nincs tisztában azzal, hogy kisgyermekkel mikortól, hova és hogyan érdemes elutazni.

  • Gömöri András Máté: Sajátomként szeretem Lilla fiait

    Gömöri András Máté: Sajátomként szeretem Lilla fiait

    Gömöri András Máté nyolc hónap alatt készült fel élete első testépítő versenyére. A színészt feleségén kívül két nevelt fia is támogatta, ami Máté számára külön öröm volt, hiszen Zsombort és Bulcsút úgy szereti, mintha a saját gyermekei lennének.