EUR: 331,34 Ft
CHF: 302,08 Ft
2019. szeptember 15., vasárnap
Enikő, Melitta

Egyéb IV.kerület

Államtitkárral ebédeltek a napközisek

A Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola által rendszeresen megrendezett napközis tábor idén már hetedik alkalommal várja a résztvevőket, átlagosan napi 300-350 gyermek részvételével. A múlt héten Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára is meglátogatta a gyerekeket.

 

Jövőre minden eddiginél több forrást, 82 milliárd forintot fordít a kormány szociális gyermekétkeztetésre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskolában. Rétvári Bence hangsúlyozta: 2010 óta évről évre bővülő források és lehetőségek jellemzik a szociális gyermekétkeztetés területét. Ismertetése szerint míg 2010-ben 29 milliárd, jelenleg már 79 milliárd forint jut erre a célra, jövőre pedig minden eddiginél több, 82 milliárd forint.


Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ebédet is osztott az Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskolában (MTI/Kovács Attila)

– Ez a kormány emelte a nyári gyermekétkeztetés időtartamát 54-ről 70 napra, valamint a kisebb évközi szünetekben – tavasszal, télen és ősszel is – bevezette a szociális étkeztetés lehetőségét, hiszen egy gyermek nem tehet arról, hogy tehetős vagy kevésbé tehetős családba születik. Fontos, hogy az állam a családtámogatások részeként természetben nyújtson minél több ellátást, év közben és tanítási szünetben is. Minden rászorulónak, minden igénylőnek jut a szociális gyermekétkeztetési keretből – hangsúlyozta Rétvári Bence, aki azt is fontosnak nevezve, hogy minden gyermek számára biztosítsák az egészséges fejlődés lehetőségét.

Az államtitkár és Wintermantel Zsolt polgármester pingpongozni is beállt a gyerekek közé (MTI/Kovács Attila)

Wintermantel Zsolt újpesti polgármester kiemelte: a Bródy gimnáziumban a szociális étkeztetés biztosítása mellett az önkormányzat önként vállalt feladatként napközis tábort is működtet, „csúcsidőben” akár 350 gyermek tartalmas időtöltéséről gondoskodnak naponta. Elmondta, ennek keretében biztosítják a gyermekétkeztetést, amit a kormány támogatásának köszönhetően a gyerekek év közben is igénybe tudnak venni. A napközisek számára többek között kézműves- és sportprogramokat, állatkert-látogatást is szerveznek – sorolta.


Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Marton László

    Meghalt Marton László

    Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező –…

  • Még virágosabb lett a Szent István út

    Még virágosabb lett a Szent István út

    Újabb automata öntözőrendszerrel felszerelt virágládák helyeztek ki a nagy forgalmat elbíró Szent István útra, így ismét sokkal barátságosabb és zöldebb lett a győri belváros.

  • Megtelik a szegedi égbolt

    Megtelik a szegedi égbolt

    Magyar produkciók és különleges külföldi gépek, valamint egyszerre három hőlégballonverseny várja az érdeklődőket a legnagyobb hazai repülős rendezvényen, a pénteken kezdődő IV.

  • Esőben is jót főztek

    Esőben is jót főztek

    A dél-budai görög katolikusok csapata is főzött az első DunaFok szabadidőparkban tartott lecsófesztiválon.