EUR: 325,42 Ft
CHF: 299,62 Ft
2019. augusztus 19., hétfő
Huba

Belföld

Exportra is bőven jut a magyar gabonából az idén

A tavalyihoz hasonlóan az idén is ötmillió tonna búzatermés várható Magyarországon, ezzel pedig nemcsak az ország ellátása biztosított, de exportra is bőven jut a magyar gabonából – hangoztatta Nagy István agrárminiszter szombaton, a Vas megyei Bükön rendezett hagyományos aratóünnepen.

Felidézte, hogy tavaly ősszel még arról szóltak a híradások, hogy “porba kellett vetni a búzát és az őszi kalászosokat”, a téli csapadékhiány pedig tetőzte a problémákat. Március végén 100-150 milliméternyi csapadék hiányzott a földekről, ami csak májusban pótlódott – tette hozzá.


Az előzetes becslések szerint azonban az időjárási viszontagságok ellenére a nyári aratású szántóföldi növényekből, mintegy 1,7 millió hektárról összesen 8 millió tonna termés betakarítása várható – közölte a miniszter.

Nagy István hangsúlyozta: országszerte több mint 60 ezer gazdálkodó számára jelenti az egész éves munka megkoronázását a most meginduló aratás.


A szántóföldi növénytermesztés az egész magyar mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazata, amely érdemben járul hozzá a nemzetgazdaság egészének sikeréhez – jelentette ki.

A szaktárca adatai szerint az idei év első négy hónapjában 478 millió euróra nőtt a gabonaexportból származó külkereskedelmi többlete az országnak.

Nagy István az aratóünnep kapcsán szólt a hagyományok tiszteletének és megőrzésnek fontosságáról az agráriumban. Szavai szerint azokra a hagyományokra, amelyek összetartanak bennünket, nagyon vigyáznunk kell.

Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arról szólt, hogy a fennállásának 29. évét ünneplő büki aratófesztiválra az ország számos pontjáról érkeznek látogatók, akik nemcsak azért jönnek, hogy jól érezzék magukat, hanem azért is, hogy kifejezzék a tiszteletüket mindazok iránt, akik kétkezi munkájukkal a magyar mezőgazdaságért tesznek.

Németh Sándor (független), Bük polgármestere a rendezvényt megnyitva azt hangsúlyozta: az aratófesztivál a vasi fürdőváros legnagyobb nyári rendezvénye, amelynek szervezésében a helyi civil szervezetek is komoly részt vállalnak.

Elmondta, hogy a rendezvényre nemcsak Vas megye településeiről, hanem az ország távolabbi részéről is érkeztek aratóbandák.

A büki aratófesztiválon olyan régen alkalmazott munkafolyamatokkal találkozhatnak az érdeklődők, mint a kézi kaszálás, a marokszedés, kévekötés, megcsodálhatják a népi viseleteket, megismerhetik az egykor az aratáshoz kötődő népszokásokat, zenéket és táncokat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ideológiai határzárat is jelentett a vasfüggöny

    Ideológiai határzárat is jelentett a vasfüggöny

    Nem csak fizikai, hanem ideológiai határzárat is jelentett a vasfüggöny, amelynek lebontása a Szovjetuniótól való elszakadás első mozzanata volt – mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

  • Több célja is van a migrációpárti erők politikai nyomásgyakorlásának

    Több célja is van a migrációpárti erők politikai nyomásgyakorlásának

    A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában azt mondta, hogy a migrációpárti erők célja egyrészt az olasz kormány nyomás alá helyezése, másrészt az is, hogy az európai országok mihamarabb befogadják és valamifajta automatizmus alapján osszák szét az érkezőket.