EUR: 324,55 Ft
CHF: 299,06 Ft
2019. augusztus 18., vasárnap
Ilona

Sport

Késely megijedt a lehetőségtől

Hosszú Katinka hétfői aranyérme után szerényebb eredményekkel kellett beérni a vb-n. Kozma Dominik hetedik lett 200 méter gyorson, majd Késely Ajna végzett a hatodik helyen 1500 gyorson.

Pedig a 17 éves reménység esetében jobbra számítottunk, hiszen a szám eddigi királynője, Katie Ledecky visszalépett, ráadásul Ajna 400 gyorson csak két századdal maradt le a dobogóról. A táv egyharmadáig remekül, a negyedik helyen tartotta a lépést a három megugró ellenfelével szemben, ám később elfogyott az ereje, hétfői időeredményétől elmaradva hatodikként ért célba.


– Kicsit csalódott vagyok, sokkal jobban sikerült korábban. Azt hittem, egy nap pihenő után menni fog. Szerintem nagyon megrémített a helyzet – nyilatkozta Késely.

Kozma féltávnál még a negyedik helyen fordult, de a hajrában visszaesett, és végül a 8. helyen zárt, ám a győztes litván Danas Rapsyst kizárták, így mindenki egy hellyel előbbre lépett. S ezzel a kínai Szun Jangé lett az aranyérem, akit doppinggyanú miatt továbbra is számkivetettként kezel a többi úszó, így a bronzérmes brit Duncan Scott nem is fogott vele kezet.

Kapcsolódó Cikkek