2019. július 19., péntek
Emília

Belföld

Kocsis Máté: Brüsszelben megkezdte az áskálódást a DK Magyarország ellen

A DK-s európai parlamenti (EP-) képviselők az első pillanatban megkezdték Brüsszelben az áskálódást saját hazájuk ellen – írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Molnár Csabának, a DK EP-képviselőjének címzett csütörtöki levelében.

A fideszes politikus a Facebook-oldalán közzétett levélben emlékeztetett, hogy Molnár Csaba szerdán szintén levélben arról tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét, hogy a DK képviselőinek kezdeményezésére az EP szociáldemokrata frakciója úgy döntött, nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az EP szakbizottsági tisztségeire.


Kocsis Máté erre adott válaszában úgy fogalmazott: “nem őriz a politikai emlékezet az elmúlt évtizedekből példát” arra – sem a magyar, sem az európai parlament történetében -, hogy a megszerzett mandátumok arányában betölthető parlamenti tisztségek elosztásánál a képviselőcsoportok egymás ellen szavaztak volna.

Nem a politikusok egymás iránti udvariassága miatt van ez így – folytatta -, hanem azért, mert a mandátumok és a hozzájuk kötődő parlamenti tisztségek aránya a választók döntésén nyugszik.


“Önök tehát semmi mást nem tettek, csak szembefordultak a választók akaratával, arcul csapták a magyarok demokratikus döntését, melyet az európai parlamenti választáson meghoztak. Ez elfogadhatatlan és vérlázító” – reagált a frakcióvezető, aki szerint ismét bebizonyosodott, a DK-nak “a bevándorláspártiság jóval előbbre való, mint a magyar érdek”.

A magyar érdek ugyanis az lenne, hogy minél több szakbizottsági tisztséget magyarok tölthessenek be – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Fidesz ezért is támogatja a magyar jelölteket bármely európai tisztségre, míg Gyurcsány Ferenc neje és Molnár Csaba minden követ megmozgat, hogy Magyarországot megfosszák ezektől a lehetőségektől.

Kocsis Máté azt is megjegyezte, a DK “veszélyes vizekre evezett”, mert ha elfogadottá válik, hogy politikai nézetkülönbségek miatt a frakciók nem támogatják egymás jelöltjeit a mandátumok arányában megszerzett tisztségekre, “a magyar Országgyűlésben is döntési helyzetbe kerülhetünk”. A Fidesz-frakció vezetőjeként ugyanis nehezen tud majd érvelni azokkal a képviselői javaslatokkal szemben, amelyek szerint bevándorláspárti politikus ne tölthessen be parlamenti pozíciót – írta, jelezve, hogy ez esetben viszont Varju László nem lenne a költségvetési bizottság elnöke, Vadai Ágnes nem alelnökölhetné a honvédelmi és rendészeti bizottságot, Oláh Lajos pedig az európai ügyek bizottságában nem töltené be ezt a posztot.

Levelét azzal zárta, hogy a Fidesz-KDNP európai képviselőcsoportja mindent meg fog tenni a bevándorlás megállításáért, a nemzetek Európájáért, a keresztény kultúra és a határok védelméért. “Akkor is így lesz ez, ha Önök tovább folytatják áskálódó, Magyarország érdekeit sértő politikájukat” – írta Kocsis Máté Molnár Csabának.

Kapcsolódó Cikkek