EUR: 327,39 Ft
CHF: 300,49 Ft
2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Egyéb Eger

Látványosan halad a felújítás

A munkaterület átadását követően idén márciusban kezdődött a Sas út rekonstrukciója. A csaknem 900 millió forintos fejlesztés eredményeként „föld felett és föld alatt is” teljes lesz a megújulás.

Ismeretes: az eredményes egri lobbitevékenységnek köszönhetően, még 2016 októberében született kormányzati döntés arról, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban Eger rendelkezésére álló 11,08 milliárd forintos keret 13,45 milliárdra emelkedik. Ez teremtette meg a lehetőséget egyebek között a Sas út felújítására, amely kétségkívül az idei esztendő legnagyobb egri infrastrukturális beruházása.


A fejlesztés egy összesen 780 méteres szakaszt érint, teljes szélességében megújul az utca Kistályai úti csomóponttól a vasúti átkelőig tartó szakasza. Emellett 830 méter hosszban kerékpárút épül, amely becsatlakozik az észak–déli hálózatba, és eltűnik az az árokrendszer is, ami sem esztétikailag, sem pedig biztonsági szempontból nem felel már meg a mai kor követelményeinek. A csaknem 900 millió forintos beruházás során az északi oldalon az útpályával párhuzamosan várakozóhelyeket alakítanak ki, míg az utca déli oldalán egy nagyobb befogadóképességű parkoló épül, azaz összesen 140 férőhely jön létre.

Az eddig eltelt időszakban a kivitelező, a HE-DO–Penta építőipari konzorcium az út északi oldalán 800 mm-es csapadékcsatornát fektetett le a Károlyi Mihály utcától a Tinódi Sebestyén utcáig, térkővel burkolták a Károlyi Mihály utca és a Patakpart utca között a járdát, s ugyanezen a szakaszon elkészült a kerékpárút és a leállósávok pályaszerkezete. A déli oldalon ezzel egyidejűleg befejeződött a Károlyi Mihály utca és a Meder utca között a járdák, kapubejárók, parkolók burkolása.


A felszín alatt is folyik a munka: „élőre kötötten” elkészült az ivóvízvezeték a Károlyi Mihály utca és a Csákósor utca között, és a házi bekötések is megtörténtek, s ugyancsak bekötötték a csapadékcsatornákat a Károlyi Mihály utca, Patakmeder utca és Csákósor utca szakaszán, valamint ez utóbbi területen kiváltották a szennyvíz- és a gázvezetékeket.

Jóllehet a szerződés szerint a munkálatokkal 2020. április 13-ig kell végeznie a kivitelezőnek, ígérik: mindent megtesznek annak érdekében, hogy év végére befejezzék a projektet.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nagyüzem a Haladásnál

    Nagyüzem a Haladásnál

    Négy szakosztály felnőtt-, illetve utánpótlás-játékosai gyakorolnak a Rohonci úti sportkomplexum szó szerint XXI.

  • Újraéled a legendás cukrászda

    Újraéled a legendás cukrászda

    Hamarosan ismét élettel telik meg a tatabányaiak egykori kedvenc helye. Az régi Gála cukrászdához számtalan élmény köti a városban élőket, hiszen több mint négy évtizeden át kóstolhatták itt kedvenc süteményeiket.

  • Aszfaltot kapott a Hunyadi utca

    Aszfaltot kapott a Hunyadi utca

    A Hunyadi utca mellett nemrég a Szapáry, a Bihari, a Keselyű, a Bikszádi, a Könyves Kálmán és a Szénégető utca is szilárd burkolatot kapott.

  • Történelmi időutazás

    Történelmi időutazás

    A Savaria Karnevál újkori történelmében huszadik alkalommal ölt római ruhát Szombathely ezen a hétvégén.