2020. április 08., szerda
Dénes

Belföld

Továbbra is nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv támogatásaira

Továbbra is nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv hétfőn életbe lépett négy támogatására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.

Novák Katalin azt mondta, naponta mintegy kétezren intéznek ügyet a családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan a kormányablakokban és járási hivatalokban.


Az egyik kereskedelmi bankban már meghaladta a százat a legfeljebb tízmillió forintos, kamatmentes, szabad felhasználású babaváró támogatás folyósítása – hangsúlyozta. Hozzátette: a bankok a rendelkezésükre álló időnél hamarabb, átlagosan három nap alatt bírálják el az igényléseket.

Kiemelte, a bankok visszajelzése szerint a babaváró támogatás esetében a legtöbben a maximális összeget igénylik.


Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy aki várandósan igényli a babaváró támogatást, az igényléssel párhuzamosan rögtön benyújthatja a visszafizetés felfüggesztésére vonatkozó kérelmet is.

A babaváró támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása 2022. decemberig érhető el – idézte fel.

Kitért arra is, a négy támogatásról most egy újabb tájékoztató kisfilmet készítettek. Emellett a felmerülő kérdésekre a hét minden napján 24 órában ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon kaphatnak választ az érdeklődők, a csalad.hu oldalon pedig általános tájékoztatás található az akcióterv egyes elemiről – fűzte hozzá Novák Katalin.

A családvédelmi akcióterv négy eleme – a babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsön használt ingatlanra és a kibővített jelzáloghitel elengedés – hétfőn lépett életbe. Ezekkel együtt elindult a falusi csok is, amely majdnem 2500 településen segíti a lakásvásárlást és -felújítást.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek