EUR: 325,73 Ft
CHF: 299,19 Ft
2019. augusztus 19., hétfő
Huba

Külföld

Úzvölgyi katonatemető: Egy friss tanulmány a magyar fél igazát támasztja alá

Egy friss tanulmány szerint az úzvölgyi temetőben eltemetett, románnak tekintett katonák közül több nem szolgált a román hadseregben, így a dokumentum a magyar fél igazát támasztja alá – hangzott el pénteken az M1 aktuális csatornán.

Pászkán Zsolt Románia-szakértő elmondta, a tanulmányt a román Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) adta ki, ezzel megmutatva, hogy vannak olyan intézmények Romániában, amelyeknél a szakmai becsület fontosabb, mint a vélt nemzetpolitikai érdekek kiszolgálása.


Hangsúlyozta: jelenleg az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatban a magyar és román fél között nem valódi történelmi vita zajlik, hanem a magyar fél történelmi érvekkel próbál kivédeni egy politikai, etnikai támadást.

A román politika szokása, hogy gondok idején előrángatják “a magyar ügyet”, és azt éreztetik, hogy a magyarokkal szemben bármit, bármikor megtehetnek – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az Úzvölgyében történtekkel is azt akarják bizonyítani, hogy a magyar közösség sokadrangú tagja a romániai társadalomnak.


A moldvai, Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi, Hargita megyei Csíkszentmárton kezelésében lévő úzvölgyi sírkertben. Június első csütörtökén több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen annak román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni azt.

Kapcsolódó Cikkek