EUR: 327,39 Ft
CHF: 300,49 Ft
2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Egyéb Győr

A Gyirmót Csertőivel akar feljutni

A bajnokság még csak most kezdődött el, tehát idő még bőven van a Gyirmót FC Győrnek, hogy elérje célját, s kivívja a legmagasabb osztályba való feljutást. Ha minden igaz, erre most minden lehetősége megvan a csapatnak.

A Gyirmót FC Győr sajtótájékoztatón ismertette a szezon célkitűzéseit
Fotó: MekliZ Fotóstúdió

A labdarúgó NB II 2019–2020-as idénye sok csapat számára igencsak keménynek ígérkezik, hiszen többen is az első osztályba való feljutást tűzték ki célul. Győrben, az Alcufer Stadionban játszó Gyirmót FC-nek is ez az elsődleges. S miért ne sikerülhetne, amikor a kék-sárgák egyszer már megmutatták magukat az NB I-ben. Az igazsághoz perszer hozzátartozik, hogy azonnal ki is estek. A mostani szezonban ismét megpróbálják.


Csertői Aurél (balra) a Pakstól érkezett a győri kék-sárgákhoz
Fotó: MekliZ Fotóstúdió

Hogy az álom valóvá váljon, a klubvezetés a Paksról távozó Csertői Aurélt igazolta le, aki már többször is bizonyította eredményességét.

– Az lett volna az ideális, ha a szakmai stáb teljes kerettel kezdhette volna meg a felkészülést. Sajnos nekünk erre nem volt lehetőségünk, hiszen még az utolsó pillanatban is változott a csapat, érkezett játékos, és a „fiatalszabály” miatt kell is még igazolnunk futballistát. Készen állunk a kezdésre, szerencsére a sérülések is elkerültek minket – nyilatkozta a szezonnyitó sajtótájékoztatón a Gyirmót edzője.


Vass Ádám rutinjával sokat segíthet a Gyirmótnak
Fotó: MekliZ Fotóstúdió

A klub több rutinos, élvonalbeli tapasztalattal rendelkező játékost szerződtetett, így Vass Ádám, Tóth Bence, Hársfalvi András, Zeke Márió, Hudák Dávid és Krén Bálint mellett a volt ETO-csatár Szabó Lukas is Gyirmóton folytatja, de a klub újabb egy évre kölcsönvette a Honvédtól Herjeczki Kristófot is. Marek Strestik, Rengel Péter és Horváth Roland távoztak, Szegi Vince pedig Mosonmagyaróváron szerepel a következő idényben.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nagyüzem a Haladásnál

    Nagyüzem a Haladásnál

    Négy szakosztály felnőtt-, illetve utánpótlás-játékosai gyakorolnak a Rohonci úti sportkomplexum szó szerint XXI.

  • Újraéled a legendás cukrászda

    Újraéled a legendás cukrászda

    Hamarosan ismét élettel telik meg a tatabányaiak egykori kedvenc helye. Az régi Gála cukrászdához számtalan élmény köti a városban élőket, hiszen több mint négy évtizeden át kóstolhatták itt kedvenc süteményeiket.

  • Aszfaltot kapott a Hunyadi utca

    Aszfaltot kapott a Hunyadi utca

    A Hunyadi utca mellett nemrég a Szapáry, a Bihari, a Keselyű, a Bikszádi, a Könyves Kálmán és a Szénégető utca is szilárd burkolatot kapott.

  • Ligetfeszt egész nyáron

    Ligetfeszt egész nyáron

    Új programsorozattal kedveskedtek idén a kerületben lakóknak. Erzsébetligetben ugyanis remek lehetőséget kínál a Fröccskert egy kis felfrissülésre, megpihenésre, beszélgetésekre.