EUR: 331,54 Ft
CHF: 303,24 Ft
2019. szeptember 16., hétfő
Edit

Belföld

A megye az alapja a közigazgatási szervezetrendszernek

Szent István korától kezdve napjainkig a megye az alapja a közigazgatási szervezetrendszernek – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton.

Gulyás Gergely a szatmári kisváros új járási hivatalának átadási ünnepségén elmondta, amikor Szent István király a kereszténység több mint ezer évvel ezelőtti felvételével megalapította a magyar államot, ennek részeként létrehozta a vármegyerendszert, amely már akkor is a közigazgatás alapja volt.


A miniszter közölte, 2010-ben a gazdasági csőd szélére került az ország, ezért a hivatalba lépő kormánynak más területek mellett a közigazgatást is át kellett alakítania.

Összehasonlíthatatlanul más színvonalon képes ma a magyar állam ellátni a közigazgatási feladatait, mint 2010 előtt, az új rendszerben a lakóhelyeikhez közel, belátható időn belül és jó színvonalon tudják intézni ügyeiket az állampolgárok – fogalmazott Gulyás Gergely.


A miniszter az alig egy év alatt, 356 millió forintos kormányzati támogatással felépített új járási hivatal létrehozására utalva hangsúlyozta, a jó ügyintézéshez arra van szükség, hogy az állam biztosítsa a közigazgatás infrastrukturális fejlesztéseihez szükséges forrásokat.

Példamutató gyorsasággal épült meg ez a hivatal, dolgozóinak továbbra is az a feladatuk és felelősségük, hogy az ügyfelek elégedetten távozzanak az épületből – hangoztatta Gulyás Gergely.

Hozzátette, Szabolcs-Szatmár-Beregnek ebben a részében fontos pluszfeladat hárul az ügyintézőkre, mivel az állampolgársági ügyintézések jelentős része ebben a térségben történik.

A miniszter kifejezte reményét, hogy a központi közigazgatás korszerűsítése a Magyar falu programmal és a Modern városok programmal folytatódhat.

Az ünnepségen jelen volt Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Péter Csaba, Fehérgyarmat független polgármestere és Román István kormánymegbízott.

A szatmári térség mintegy ötven települését kiszolgáló fehérgyarmati járási kormányhivatal eddig a polgármesteri hivatal épületében működött. A modern, korszerű ügyfélhívó rendszerrel felszerelt új épületben a kormányhivatal igazgatási osztályait helyezték el.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Soltész: Magyarország a kereszténység védőbástyája

    Soltész: Magyarország a kereszténység védőbástyája

    Magyarország a kereszténység védőbástyája – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Somogy megyei Segesden, a Szent Lászlóról elnevezett helyi római katolikus templom felújítása alkalmából tartott szentmisén vasárnap.

  • Kövér: Magyarország visszaszerezte jövőjét

    Magyarország 2010 óta elvégzett munkájával visszaszerezte jövőjét, és ennek nyilvánvaló jele, hogy “mi magyarok nem bezárjuk a templomokat és az iskolákat”, hanem újakat építünk – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap Budapesten, a Fasori Református Egyházközség hálaadó napján.

  • Szijjártó Péter: megvédjük határainkat!

    Szijjártó Péter: megvédjük határainkat!

    Sajnálatos minden olyan döntés, amely megnyitja Európa határait az illegális bevándorlók előtt, ahogy ezt az új olasz kormány teszi, de Magyarország megvédi határait – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán vasárnap.