EUR: 331,54 Ft
CHF: 303,24 Ft
2019. szeptember 16., hétfő
Edit

Külföld

Az ENSZ részéről jelezték, hogy Európában merényletek várhatók

Az ENSZ részéről jelezték, hogy Európában merényletek várhatók – mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A szakértő Belgiumot és Nagy-Britanniát említette, ahol magas szintű a készültség. Ugyanakkor megjegyezte: az Európai Unió rendőrsége, az EUROPOL jelentése szerint a korábban valamely terrorszervezethez csatlakozott, Európába visszatérő harcosok nem követtek el merényletet. A legtöbb terrorcselekményt “hazai neveltetésű” merénylők követték el.


Kis-Benedek József elmondta, hogy az EUROPOL 2006 óta ad ki évente jelentést az előző esztendőben történt terrortámadásokról. Európában öt típusú merényletről írnak részletesen. Ezek: dzsihadista, nacionalista (ebből van a legtöbb), jobb-, illetve baloldali indíttatású, és “tematikus”.

A jelentésből kitűnik, hogy tömegpusztító fegyverek felhasználására vonatkozóan történtek kísérletek az Európai Unióban (Németországban, Franciaországban, Olaszországban).


A jelentés szerint 2018-ban 129 merénylet történt, míg előző évben 217. Ez csökkenő tendencia, de kérdés, meddig tart – közölte.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Salvini: a Conte-kormány elárulta Olaszországot

    Salvini: a Conte-kormány elárulta Olaszországot

    Békés, demokratikus és forradalmi ellenállásra szólította fel az olaszokat az “Olaszországot eláruló és rabszolgává tevő” új római kormánnyal szemben Matteo Salvini, az ellenzéki Liga vezetője a párt éves nagygyűlésén a lombardiai Pontidában vasárnap.

  • Erősödnek a V4-ek!

    Erősödnek a V4-ek!

    A visegrádi országok, köztük Magyarország erősödése érezhető az Európai Bizottság összetételének alakulásában – mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

  • Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot

    Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot

    Bevándorláspárti bosszúállók mindent megtesznek Magyarország ellen az új Európai Parlamentben, és erről szól a hétfői brüsszeli meghallgatás is – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.