EUR: 327,36 Ft
CHF: 300,58 Ft
2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Sport

Az UEFA által elrendelt zárt kapuk ellenére közönséget toboroz a Craiova

Az európai szövetség (UEFA) által elrendelt zárt kapus mérkőzésrendezés ellenére közönséget toboroz a Craiova az AEK Athén elleni csütörtöki El-selejtezőre – közölte kedden a Mediafax hírügynökség.

A híradás szerint az Universitatea Craiova az UEFA szabályzatának arra a bekezdésére hivatkozva látott neki a nézők toborzásának, hogy a zárt kapus mérkőzések nézőterén “megfelelő felügyelet mellett” ott ülhetnek futballiskolák és -akadémiák 14 év alatti növendékei, akik számára ingyenes belépést kell biztosítani. Ennek megfelelően az egész régióban elkezdődött a 14 év alatti nézők és kísérőik toborzása, akiktől azt várják, hogy biztatják majd a csapatot.


Amint a Mediafax hírügynökség megemlítette: Romániában a bukaresti Rapid, Törökországban pedig az isztambuli Fenerbahce nemzetközi mérkőzésén fordult már elő, hogy gyermekek és nők népesítették be a lelátókat olyan mérkőzésen, amelyet az UEFA által kirótt büntetés miatt nézők nélkül kellett lejátszani. Az UEFA szabályzata szerint a vendégcsapat 200 szurkolóját is be kell engedni a lelátókra.

Az UEFA a Craiova-Budapest Honvéd múlt csütörtöki mérkőzésen történt rendbontás miatt büntette a román klubot azzal, hogy a következő három nemzetközi mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania – ebből a harmadiknak a végrehajtását két évre felfüggesztette -, és 60 ezer eurót kell fizetnie. A kispesti együttes tizenegyes-párbajban bukta el az El-selejtezős párharcot. A craiovai mérkőzés 120. percében, miközben a játékosok egymással “kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.


A román csapat a harmadik fordulóban az AEK Athénnal találkozik.

Kapcsolódó Cikkek