EUR: 327,39 Ft
CHF: 300,49 Ft
2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Sport

Az UEFA elutasította a Budapest Honvéd óvását

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn elutasította a Budapest Honvéd óvását, melyet a klub a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtező-mérkőzésen történt botrányos események miatt nyújtott be, így a magyar csapat nem folytathatja szereplését az El-ben.

A Honvéd hétfőn este honlapján közleményben hozta nyilvánosságra a határozatot, amelyet az európai szövetség etikai és fegyelmi bizottsága azzal indokolt, hogy álláspontja szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét.


A gólnélküli párharcot tizenegyes-párbajban bukta el a kispesti együttes, amely azok után óvott, hogy a múlt csütörtöki, romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással “kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.

Kapcsolódó Cikkek