EUR: 327,36 Ft
CHF: 300,58 Ft
2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Sport

Címvédésre készül a Fradi

Szombaton veszi kezdetét az OTP Bank Liga 2019–20-as szezonja. A bajnokság 2020. május 16. tart, és ez idő alatt összesen 198 mérkőzést rendeznek majd.

Ami az NB I lebonyolítását illeti, az őszi szezonban 16 fordulót rendeznek meg, az utolsó játéknapra december 14-én kerül sor. A tavaszi rajtra 2020. január 25-én, szombaton, az idény pedig május 16-án zárul.


Az élvonalnak idén is két komoly bajnokesélyes csapata van: a tavalyi győztes Ferencváros, illetve a MOL Fehérvár FC.

A Bajnokok Ligájában is érdekelt zöld-fehérek jelentős erősítésen mentek keresztül, hiszen szerződtettek öt játékost, valamint ketten érkeztek kölcsönbe. A Fradi a Debrecennel kezdte volna meg a bajnoki szereplést vasárnap, azonban a nemzetközi kupamérkőzésekre való tekintettel ezt a találkozót elhalasztották, egyelőre nincs meg a meccs időpontja. Az FTC-nek ez lenne a 31. bajnoki címe.


/Fotó: MTI/Czagány Balázs

A tavaly Magyar Kupát nyerő MOL Fehérvár FC három új játékossal erősítette meg a keretét. A székesfehérvári együttes az újonc Kaposvár ellen kezd hazai pályán, és jó hír, hogy elhárították a problémát a MOL Aréna Sóstóban, így Juhász Rolandék a saját stadionjukban kezdhetik meg a bajnoki menetelést. MOL Fehérvár FC a Somogy megyei csapat ellen eddig 30 mérkőzést játszott az élvonalban, 14 győzelem, 7 döntetlen és 9 vereség a mérlege. Marko Nikolicsék negyedszerre lennének bajnokok jövőre.

/Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A két nagy esélyes mellett azonban még az is előfordulhat, hogy meglepetésbajnok születik tavasszal, hiszen a Budapest Honvéd, a Debrecen és az Újpest is jó esélyekkel pályázik a bajnoki trófeára.

A hétvégi program:

Szombat
Kisvárda Master Good–Paksi FC, 19.30
Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE, 19.30
Újpest FC–Puskás Akadémia FC, 19.30 (Tv: M4 Sport)

Vasárnap:
Diósgyőri VTK–Bp. Honvéd, 18.00
MOL Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC, 18.00
(A Ferencváros–DVSC mérkőzést a két csapat nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztották.)

Kapcsolódó Cikkek