EUR: 327,39 Ft
CHF: 300,49 Ft
2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Egyéb Eger

Egy ütős nap közeleg

Az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola és az Eger önkormányzata által életre hívott, országos hírű Egri Ifjúsági Zenei Program ismét megszervezi az Egy ütős nap elnevezésű kreatív zenei eseményt a város szívében. Augusztus 4-én, vasárnap 18 órától (eső esetén augusztus 11-én) Pusztai Csaba vezetésével hét pop-rock klasszikus hangzik el a város főterén, dobosok előadásában.

Először tavaly októberben változott dobos térré a Dobó tér, akkor 18 ütős ült a hangszer mögé, és játszott el öt számot Csányi Sándor, a Roy és Ádám trió dobosának vezetésével. A belváros szívében mintegy 300-400 ember élvezte játékukat.


Eger közgyűlése 2014 szeptemberében döntött arról, hogy az egri könnyűzenei élet fejlődésének támogatása érdekében létrehozza az Egri Ifjúsági Zenei Programot (EIZP). Az országosan egyedülálló helyi kiírás a Cseh Tamás Program működéséhez hasonló: célja az ifjúsági, zenei rendezvények szakmai nívójának megtartása, illetve emelése, a tehetséges egri fiatalok támogatása, a kiemelkedő egri zenekarok segítése.

Az első pályázat kiírásától eltelt időszakban összesen 12,5 millió forint önkormányzati támogatás érkezett az egri könnyűzenei életbe az EIZP forrásain keresztül. Mindez összesen 35 stúdió-hangfelvételt jelent, esetenként 3-5 dal készülhetett el így profi körülmények között. A forrásból az első három esztendőben megvalósult továbbá 13 videóklip forgatása, 12 alkalommal próbaterem bérlésében segítette a városi program az egri zenekarokat, valamint 94 koncertet szerveztek az EIZP segítségével.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nagyüzem a Haladásnál

    Nagyüzem a Haladásnál

    Négy szakosztály felnőtt-, illetve utánpótlás-játékosai gyakorolnak a Rohonci úti sportkomplexum szó szerint XXI.

  • Újraéled a legendás cukrászda

    Újraéled a legendás cukrászda

    Hamarosan ismét élettel telik meg a tatabányaiak egykori kedvenc helye. Az régi Gála cukrászdához számtalan élmény köti a városban élőket, hiszen több mint négy évtizeden át kóstolhatták itt kedvenc süteményeiket.

  • Aszfaltot kapott a Hunyadi utca

    Aszfaltot kapott a Hunyadi utca

    A Hunyadi utca mellett nemrég a Szapáry, a Bihari, a Keselyű, a Bikszádi, a Könyves Kálmán és a Szénégető utca is szilárd burkolatot kapott.

  • Tömegek futottak a Kolorfesztiválon

    Tömegek futottak a Kolorfesztiválon

    Közel ezren vettek részt az idén hatodik alkalommal megrendezett kazincbarcikai Kolorfutáson, melynek a hagyományokhoz híven idén is a Kolorfesztivál adott otthont.