2019. szeptember 22., vasárnap
Móric

Egyéb Hódmezővásárhely

Ingyenes buli a strandon

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület díjmentes partit szervez a helyi fürdőben az államalapítás ünnepén. A civil szervezet Vizes 20.-nak keresztelte el az egész napos eseményt, amelyre minden korosztályt vár.

Rengeteg program, ugrálóvár, hőlégballonozás, szórakoztató vetélkedő, koncert és hajnalig tartó szórakozás vár rád is! – tette közzé a felhívást az egyesület, hozzáfűzve, hogy összesen három sztárfellépővel kedveskednek majd a látogatóknak.

Minden korosztálynak kedveskedik a Szeretem Vásárhelyt. Fotó: Archív

Minden korosztálynak kedveskedik a Szeretem Vásárhelyt. Fotó: Archív

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Öt év alatt 50 kilométernyi utat újítana fel a vásárhelyi polgármesterjelölt, aki rendbe tenné a város járdáit, növelné a tram-train szerelvények számát, kártalanítaná a nyomvonal mellett lévő üzleteket, és elektromos buszokkal oldaná meg a helyi tömegközlekedést.

  • Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné Posztovics Ilona, a DK és a többi ellenzéki párt polgármesterjelöltje vértesszőlősi önkormányzati képviselőként arra szavazott, hogy Vértesszőlős a Tatai járáshoz tartozzon, ne Tatabányához – ismertette sajtótájékoztató keretében Salló Győző.