EUR: 329,35 Ft
CHF: 303,11 Ft
2019. augusztus 25., vasárnap
Lajos, Patricia

Extra

Kezdődik a Sziget

Folyamatosan érkeztek tegnap a K-hídon a bulizni vágyók, hiszen ma kezdetét veszi a 27. Sziget Fesztivál. A szervezők közlése szerint a mai nap már telt házas lesz, hiszen Ed Sheeren lép majd fel a Nagyszínpadon. A Lokál a fesztiválozókat kérdezte, hogy mire számítanak az idei Szigettől.

– Tavaly a barátaink voltak a Szigeten, és csak jókat mondtak róla, ezért idén mi is kipróbáljuk. Nem drága a fesztivál, így egész héten kint leszünk, de Budapestet is szeretnénk megnézni. Most vettünk matracokat, a haverjainknak is mi viszünk a sátrakhoz, mert ők nem akartak ezzel foglalkozni. A legjobban a Post Malone- és a Foo Fighters-koncertet várjuk – magyarázta a Lokálnak Kim, aki barátjával Jackkel Írországból érkezett.


Sziget 2019 nulladik nap beköltözés (Fotó: Máté Krisztián)

– Először vagyok Budapesten és a Sziget Fesztiválon, de Todd már harmadik alkalommal jött el. A Foo Fighters-koncert érdekel minket a legjobban, kár hogy az utolsó nap lesz, nehezen bírjuk kivárni. Új-Zélandról jöttünk, és egy Európa-turnét tartunk, így a Szigetet sem hagyjuk ki – magyarázta Jamie barátai társaságában, akik épp a sátraik felállításával végeztek.

Sziget 2019 nulladik nap beköltözés (Fotó: Máté Krisztián)

– Mi nemzetközi csapat vagyunk, Új-Zélandról és Ausztráliából. Budapest nagyon szép város, az egyik legszebb, ahol valaha jártunk, és a Sziget csak egy pluszt ad. Nem csak a zene miatt vagyunk itt, rengeteg egyéb program is van, amelyen részt akarunk venni, itt a helyszínen és a városban egyaránt – mondta lapunknak Matt és Aaron.


Sziget 2019 nulladik nap beköltözés (Fotó: Máté Krisztián)

– Debrecenből jöttünk a Szigetre. Én először vagyok a fesztiválon, de biztos vagyok benne, hogy jól fogom érezni magam. A legjobban a 21 Pilots-koncert érdekel minket, de a Ji Csing labirintust is ki akarjuk próbálni. Az is szimpatikus, hogy van Green Sziget, ahol az újrahasznosítás fontosságára hívják fel a figyelmet – mondta Vivi, barátnője Bogi hozzátette, hogy ő már volt a Szigeten.

Sziget 2019 nulladik nap beköltözés (Fotó: Máté Krisztián)

Éjszaka is jár a HÉV

A Sziget Fesztivál alatt sűrűbben közlekednek egyes BKK-járatok. A szentendrei (5-ös) HÉV sűrűbben, hosszabb szerelvényekkel és éjszaka is közlekedik. A nagykörúti villamosok és villamospótló buszok, valamint a Hungária körúti éjszakai 901-es és 918-as buszok szintén nagyobb kapacitással járnak. A BKK emellett hajójáratot indít a Jászai Mari tér és az Óbudai-sziget között.

 

A Lokál ajánlja

Nagyszínpad: Ed Sheeran 21.40 óra

Sláger FM Színpad: Bon-Bon 00.00 óra

Árlap

Üdítő: 570 Ft/0,5 l

Red Bull: 850 Ft/0,25 l

Sör: 850 Ft/0,5 l

Ásványvíz: 490 Ft/0,5 l

Koktélok: 2300–2750 Ft/0,4 l

Röviditalok: 1300–1400 Ft/4 cl

Pizzaszelet: 1100 Ft

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Hitehagyott lett a szerelemben Nagy Sándor

    Hitehagyott lett a szerelemben Nagy Sándor

    Ábel Anita nagy sikerű talkshowjában, a Nő Commentben hétről hétre négy ismert nővel és egy férfivendéggel boncolgat hétköznapi vagy éppen szokatlan, nőket érintő témákat.

  • Erre az évre búcsúzik a Balatoni Nyár

    Erre az évre búcsúzik a Balatoni Nyár

    A hétvégén véget ér a Duna Televízió egyik legnépszerűbb szünidei műsora, a Balatoni Nyár. A magazinműsor idén közel 1500 vendéget fogadott, a műsorvezetők hatszáz beszélgetést vezényeltek le, érintve majdnem ezer témát.

  • Visszatér Radics Béla legendás gitárja

    Visszatér Radics Béla legendás gitárja

    Magyarországon Radics Béla volt az első, akinek hosszú haja volt és farmert hordott – állítja Kosik Kristóf, aki 14 év küzdelem után idén februárban kezébe vehette a rockzenész sok évvel ezelőtt eltűnt gitárját, a legendás bíbor Gibsont.