2019. szeptember 16., hétfő
Edit

Belföld

Kutyájukat is kivégezte a budai családirtó

S. Levente látszólag példás családi életet élt. Amikor fiát a kismotorjára ültette, és sétálni indult, egyik kezével élettársa, Anita kezét fogta, a másikkal pedig a nő kutyáját vezette pórázon. Mégsem kegyelmezett egyik szerettének sem, közös kutyájuk volt az első, akit megölt.

Döbbenet és gyász uralkodik a Rózsadomb tetején fekvő Zöldlomb utcai lakóparkban. A 34 éves S. Levente késsel halálra sebezte élettársát, a 31 éves M. Anitát és négyéves kisfiukat, majd ugyanazzal a késsel szíven szúrta magát.


– Úgy tudom, Levente a kutyát ölte meg először. Killi egy 50 kilós, jól kifejlett, hatéves amstaff volt, annyira imádta Anitát, hogy az élete árán is megvédte volna – mondta egy szomszéd. – Kutyasétáltatás közben gyakran beszélgettünk Leventével és Anitával, nagyon sajnálom, ami velük történt. Úgy tűnt, példás életet élnek, ha találkoztam Anitával, soha nem panaszkodott, hogy baj lenne náluk – tette hozzá.

A BRFK az ügyben emberölés miatt nyomoz. Mint kiderült, az első bejelentést a későbbi áldozat augusztus 20-án 13 órakor tette, mert az élettársa elvette a lakáskulcsait. A járőrök nyolc perc alatt a helyszínre értek, de S. Levente és élettársa is azt mondta, minden rendben, már rendezték a vitát. Augusztus 22-én délelőtt egy szomszéd tárcsázta a segélyhívót, mert sikoltást hallott S. Leventéék otthonából, és egy napja nem látta őket. A Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese akkor úgy döntött, nem küld ki járőrt a helyszínre (ezért később fegyelmi eljárás indult ellene). Utólag kiderült, hogy a család tagjai már előző nap meghaltak. A főbérlő kérésére augusztus 23-án a rendőrség újra kiment a helyszínre, ahol vérbe fagyva találta az áldozatokat és gyilkosukat, a családapát.


Kapcsolódó Cikkek

  • Néhány év alatt ellenállóvá válhat egy baktérium

    Néhány év alatt ellenállóvá válhat egy baktérium

    Akár néhány év alatt ellenállóvá válhat egy baktérium egy adott antibiotikummal szemben – mondta Nemes-Terényi Melinda, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Gyógyszer-engedélyezési Osztályának vezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

  • Továbbra is tarol a bohócos horror a mozikban

    Továbbra is tarol a bohócos horror a mozikban

    Megőrizte első helyét az Az: Második fejezet című bohócos horror az észak-amerikai mozikban, a sztriptíztáncosnőkről szóló krimi is meglepően nagy bevétellel nyitott – írta a Variety.

  • Magyarország első okosvárosrésze jön létre a Ligetben

    Magyarország első okosvárosrésze jön létre a Ligetben

    Magyarország egyik első okosvárosrésze jön létre 2023-ra a Liget Budapest Projekt Smart Liget koncepciójának köszönhetően, az Európában is egyedülálló megoldásoknak köszönhetően a városrész a főváros egyik legkörnyezetbarátabb, zéró emissziós helye lesz – mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt.