EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,59 Ft
2019. szeptember 21., szombat
Máté, Mirella

Sport

Kvótaközelben az 500-as női kajaknégyes és kenupáros

Több negatív esemény is sújtotta a magyar válogatottat a csütörtöki versenynapon a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, ugyanakkor újabb hét hajó beverekedte magát a döntőbe, a női 500-as kajaknégyes és kenupáros pedig ezzel karnyújtásnyira került a kvótaszerzéstől.

A nap negatív szenzációját az jelentette, hogy az 500 méteren címvédő Kárász Anna, Kozák Danuta kajakpáros hiába nyerte meg fölényesen az előfutamát, utólag kizárták a versenyből, mivel a hajója a megengedettnél 80 dekával könnyebb volt a mérlegelésnél. A kettős tehát nem folytathatta szereplését, ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar csapat ebben a számban nem tud tokiói kvótát szerezni a vb-n.


“Ennél rosszabb hírt nem is kaphattunk volna, hidegzuhanyként ért minket” – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány. “Az egység edzője, Somogyi Béla a verseny előtti napon és a verseny napján is +lecsekkolta+ a hajó súlyát, amely 18,05 kiló volt. A verseny után ez a szám 17,20 volt. Nem tudjuk, hogy mi történhetett.”

A szakvezetés a maximális számú, hat kvóta megszerzését tűzte ki célul a női kajak szakágban, s erre még mindig megvan a lehetőség. Az 500 méteres négyes négyet, Kozák egyesben és a 200 egyesben érdekelt Lucz Dóra egyet-egyet gyűjthet. Ha a vb-n ez mégsem jönne össze, a jövő évi pótkvalifikációs versenyeken egyesben és párosban még lehet javítani.


Hüttner azt mondta: biztos benne, hogy meglesz a hat kvóta, ha nem Szegeden, akkor a 2020-as viadalokon.

Egy másik ötkarikás számban is váratlan esemény hátráltatta a hazai együttest, egy betegség miatt ugyanis az utolsó pillanatban változtatni kellett az 1000 méteres férfi kenu kettes összetételén: Dóri Bencét egy elfertőződött seb miatt az orvosi stáb nem engedte rajthoz állni, így Kiss Balázs a szám korábbi világbajnokával, olimpiai negyedik helyezettjével, Mike Róberttel térdelt össze. A duó délelőtt egy ötödik hellyel kezdett, s akárcsak a K-1 1000 méteren előfutam-győztes Kopasz Bálint, ezzel a középfutamba jutott.

Csütörtöki bemutatkozása után ugyancsak a középfutamban folytathatja Nagy Bianka (C-1 200 m), Bodonyi András (C-1 500 m) és a férfi kajaknégyes (Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István) – ezekben a számokban nem volt lehetőség az egyenes ági döntőbe kerülésre.

Csipes Tamara (K-1 1000 m) megnyerte első versenyét, ő ezzel már finalista, csakúgy mint a Noé Zsombor, Bogár Gábor kettős (K-2 500 m), amely szintén futamgyőzelmének köszönheti, hogy kihagyhatja a második fordulót. Szintén döntős – egyformán fölényes előfutam-győzelemmel – a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső 500-as kenupáros és a női 500-as kajaknégyes (Gazsó Dorka Alida, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra), ez mindkét egység esetében azt jeleni, hogy óriási lépést tett az olimpiai kvótaszerzés felé. A kenusoknál a vasárnapi fináléban az első nyolc hely ér kvótát, azaz a győri duónak már csak egy ellenfelet kell megelőznie a tokiói indulási jog megszerzéséhez, míg a kvartettek kvótaelosztásánál alapelv, hogy ha kevesebb mint négy kontinens versenyzői végeznek az 1-10. helyen, a tizedik, a kilencedik és ha szükséges, még a nyolcadik helyezettek kvótáit is újraosztják, amíg meg nem lesz a négy résztvevő földrész.

A férfi kenunégyes – Korisánszky Dávid, Bakó Tamás, Sáfrán Mátyás és Mike Róbert – is bejutott a fináléba az előfutamban elért második helyével.

A kenus Bragato Giada és a kajakos Dombvári Bence 500 méteren már a középfutamban lapátolt a második versenynapon, s mindketten továbbjutottak a legjobb kilenc közé. Előbbi versenyző harmadik lett, utóbbi pedig – aki doppingeltiltása letöltése után ezen a viadalon tért vissza a nemzetközi mezőnybe – a szerdai előfutam után ezúttal is győzött.

A nap folyamán a parakenus Juhász Tamás ötödik helyen végzett a VL2 200 méteres kategória döntőjében, s ezzel kvótát szerzett Magyarországnak a jövő évi, tokiói paralimpiára.

A pénteki versenynapon már döntőket is rendeznek a Maty-éren, hét olyan számban találnak gazdára az érmek, amely nem szerepel az olimpiai programban.

A pénteki program:

előfutamok 9.00:

női K-1 500 m (Kozák Danuta) – olimpiai szám

férfi K-2 1000 m (Kammerer Zoltán, Gál Péter) – olimpiai szám

férfi C-1 1000 m (Kiss Tamás) – olimpiai szám

paraverseny, döntők 11.00

előfutamok 11.15:

férfi K-2 200 m (Balaska Márk, Apagyi Levente)

női C-2 200 m (Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső)

középfutamok 12.03:

férfi C-1 500 m (Bodonyi András)

B és C döntők 14.15

A döntők 15.03:

női K-2 200 m (Lucz Anna, Kiss Blanka)

férfi C-2 200 m (Korisánszky Dávid, Mike Róbert)

női C-1 500 m (Bragato Giada)

férfi K-1 500 m (Dombvári Bence)

férfi C-2 500 m (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám)

női K-2 1000 m (Hagymási Réka, Medveczky Erika)

férfi K-4 1000 m (Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek)

középfutamok 16.18:

női K-1 200 m (Lucz Dóra)- olimpiai szám

férfi K-1 200 m (Csizmadia Kolos) – olimpiai szám

női C-1 200 m (Nagy Bianka) – olimpiai szám

férfi C-2 1000 m (Kiss Balázs, Mike Róbert) – olimpiai szám

férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint) – olimpiai szám

Kapcsolódó Cikkek