2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Egyéb XIII.kerület XIV.kerület

Lámpát kapott a tragikus emlékű kereszteződés

Átépítették a Dózsa György út–Kassák Lajos utca kereszteződését. Azt az útszakaszt, ahol két évvel ezelőtt két ember vesztette életét egy szörnyű balesetben.

Két éve az egész országot megrázta annak a balesetnek a híre, amely kerületünkben, a Dózsa György út–Kassák Lajos utca kereszteződésében történt. M. Richárd vadonatúj autójával, vezetői engedély nélkül, 130-140 kilométeres óránkénti sebességgel beleütközött egy – szabálytalanul – kis ívben  kanyarodó autóba, amelynek két utasa meghalt. A gépkocsik olyan erővel ütköztek össze, hogy mindkettő felsodródott a járdára, és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa kizuhant, és a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházi kezelés során hunyt el, a három gyalogos pedig könnyebben megsérült. A kanyarodó gépkocsi 47 éves sofőrje is életveszélyes, míg a gyorshajtó könnyebb sérüléseket szenvedett.


A Dózsa György útról a Kassák Lajos utcába kanyaródnak már külön sávja van, és lámpa is védi őket ( Fotó: Sáfár Tibor)

A szakértők megállapították, hogy a baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből nagy sebességgel érkező autós nem lépi túl a sebességhatárt, vagy ha a másik sofőr szabályosan kanyarodik.
A baleset után felülvizsgálták a kereszteződést, ahol egyébként több súlyos baleset történt már, és arról döntöttek, hogy azt átépítik. Ez meg is történt: megszűnt az úgynevezett tele zöldes lámpa, és a Dózsa György úton mindkét irányból külön balra kanyarodó sávot létesítettek.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nagyüzem a Haladásnál

    Nagyüzem a Haladásnál

    Négy szakosztály felnőtt-, illetve utánpótlás-játékosai gyakorolnak a Rohonci úti sportkomplexum szó szerint XXI.

  • Újraéled a legendás cukrászda

    Újraéled a legendás cukrászda

    Hamarosan ismét élettel telik meg a tatabányaiak egykori kedvenc helye. Az régi Gála cukrászdához számtalan élmény köti a városban élőket, hiszen több mint négy évtizeden át kóstolhatták itt kedvenc süteményeiket.

  • Aszfaltot kapott a Hunyadi utca

    Aszfaltot kapott a Hunyadi utca

    A Hunyadi utca mellett nemrég a Szapáry, a Bihari, a Keselyű, a Bikszádi, a Könyves Kálmán és a Szénégető utca is szilárd burkolatot kapott.

  • Tömegek futottak a Kolorfesztiválon

    Tömegek futottak a Kolorfesztiválon

    Közel ezren vettek részt az idén hatodik alkalommal megrendezett kazincbarcikai Kolorfutáson, melynek a hagyományokhoz híven idén is a Kolorfesztivál adott otthont.