2020. január 26., vasárnap
Paula, Vanda

Egyéb VIII.kerület

Magasabb fizetés a védőnőknek

Júliustól emelt fizetést kap a Magyarországon dolgozó 4000 védőnő – ezt Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár augusztus 8-án, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban jelentette be.

– Az ország egyik legjobb védőnői hálózata Józsefvárosban működik, ahol teljes létszámban dolgoznak a védőnők, akik személyenként mintegy 180-200 család gondozását végzik – fogalmazott Sára Botond, a VIII. kerület polgármestere annak apropóján, hogy Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár bejelentette: bérfejlesztés kezdődött a védőnői hálózatban. A 4000 érintett már a júliusi fizetését emelten kapja meg, derült ki az augusztus 8-án, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban tartott tájékoztatón. Horváth Ildikó elmondta, komoly bérrendezés is indul: 2022 januárjában a tavalyi alapilletményük 2,5-szeresét keresik majd a védőnők.


Horváth Ildikó államtitkár Józsefvárosban jelentette be a védőnők bérfejlesztését

Az iskolakezdéshez fejenként két utalvánnyal járul hozzá az önkormányzat (fotók: jozsefvaros.hu)

Sára Botond arról beszélt, hogy Józsefváros önkormányzata is elismeri a hungarikumként számon tartott védőnői szolgálatot, ezért modern munkakörülményekkel, eszközökkel és anyagi megbecsüléssel támogatja a kerületi védőnőket, és arra bíztatta polgármestertársait, hogy ehhez hasonlóan tegyenek. A polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzati támogatások két területre bonthatók: egyrészt biztosítani kell a mindennapi munkavégzéshez szükséges ideális körülményeket, másrészt a lehetőségekhez mérten megbecsülésüket anyagi formában is kifejezik. Mint mondta, a védőnők a gondozói munkát a XXI. századi követelményeknek megfelelően, külön kialakított helyiségekben végzik a felújított szakrendelőben és a háziorvosi rendelőkben. Az önkormányzat továbbá eszközökkel is segíti a mindennapi munkavégzésüket, bevontuk őket a közszolgálati bérlakás rendszerébe, és 2018-ban 13. havi fizetést is biztosított számukra.

Iskolakezdési támogatás

Az elmúlt évekhez hasonlóan papír-, írószerek, füzetek vagy tolltartó vásárlására minden, kerületi lakcímmel rendelkező, első osztályos diák két darab iskolakezdési utalványt kap ajándékba, összesen 5000 forint értékben a Józsefvárosi Önkormányzat jóvoltából.

– A józsefvárosi önkormányzat elkötelezett amellett, hogy minden lehetséges eszközzel segítse a kerületben élő családokat. Szeptemberhez közeledve az iskolakezdéshez szeretnénk segítséget nyújtani az első évfolyamos kisdiákok szüleinek ­– mondta Sára Botond polgármester.

Az utalványok 2019. december 31-ig használhatók fel, így a későbbiekben is hasznosak lehetnek.

– Nemcsak a magyar kormány, de Józsefváros vezetése is felismerte, hogy a jövő szempontjából a gyerekek a legfontosabbak, ezért a közvetkező 10 évben szeretnének egy gyerekbarát várost létrehozni, mely a védőnők nélkül elképzelhetetlen – fogalmazott Sára Botond. – Ebbe a feladatba azért mertünk belevágni, mert szakmailag olyan elhivatott emberekre hagyatkozhatunk, mint a józsefvárosi védőnők. Ezért mindenképp köszönet és hála jár. Emellett Józsefváros vezetésének fő szempontja, hogy a családok biztonságban érezhessék magukat. A biztonság pedig nemcsak a köz-, hanem az egészségbiztonságot is jelenti.


Kapcsolódó Cikkek

  • Erre készüljön a hétvégén!

    Erre készüljön a hétvégén!

    Pénteken a reggeli pára- és ködfoltok feloszlását követően szinte mindenhol számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra, de az Északi-középhegység térségében tartósabban párás maradhat az idő.

  • Privát fürdőzés: Janiczak nem keveredik az ózdi polgárokkal

    Privát fürdőzés: Janiczak nem keveredik az ózdi polgárokkal

    A Fidesz meg fogja vizsgálni, hogy Janiczak Dávidnak, a Jobbik ózdi polgármesterének a “privát szórakozásai” mennyi pénzébe kerülnek a helyieknek – közölte Zsigmond Barna Pál, a kormánypárt országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatón.

  • Keresd a fényt!

    Keresd a fényt! címmel nyílt kiállítás Hager Ritta Kossuth-díjas textilművész, a Nemzet Művésze alkotásaiból.