EUR: 337,17 Ft
CHF: 317,74 Ft
2020. február 24., hétfő
Szökőnap

Belföld

Magyarországon a fizetési forgalom kétharmada készpénzben bonyolódik

A Pénzügyminisztérium (PM) minden készpénzmentes megoldást támogat, ugyanis a gazdaság fehérítésében fontos szerepe van a készpénzhasználat visszaszorításának, hiszen a fizetési forgalom kétharmada készpénzben bonyolódik – mondta a PM pénzügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a Sziget Fesztiválon tartott sajtótájékoztatón.

Gion Gábor hozzátette, a minisztérium nagyra értékeli a Sziget Fesztivál kezdeményezését, amelynek köszönhetően a fesztivál már több éve teljesen készpénzmentesen üzemel.


Az államtitkár kiemelte, Magyarországon a készpénzállomány eléri a 6 ezer milliárd forintot, ami az ország GDP-jének a 14 százaléka. Ebből az összegből 4500 milliárd forint a lakosságnál található.

A készpénz nyomtatása, őrzése, szállítása, kezelése is komoly terhet jelent az államnak, ezeknek a feladatoknak az ellátására évente 450 milliárd forintot fordít a költségvetés. A készpénzhasználat visszaszorításával ez az összeg is csökkenthető lenne, az így felszabaduló forrásokat pedig a kormány a vállalkozások versenyképességének a javítására tudná felhasználni – fogalmazott az államtitkár.


A készpénzhasználat visszaszorítása érdekében tett lépések közül az államtitkár példaként említette a minisztérium által elindított POS-támogatási programot, melynek segítségével három év alatt 102 ezerről 144 ezer darabra emelkedett a kereskedelmi egységekben üzemelő bankkártya elfogadó terminálok száma, ezek 86 százaléka alkalmas az érintéses bankkártyás és mobilfizetésre.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta, hogy Európában ez volt az első fesztivál, ami sikeresen üzembe állította készpénzmentes fizetési rendszerét.

Kiemelte, idén változtattak a rendszeren, ugyanis azon fesztiválozóknak, aki a Sziget Fesztivál applikációján, illetve bankkártyán keresztül töltik fel karszalagjukat, a számítógépes rendszer a fesztivált követően automatikusan visszatölti a rendezvény alatt fel nem használt összeget.

Szólt arról is, hogy szerdán este olyan mennyiségű tranzakciót indítottak a Szigetről, amelyet a banki szolgáltató már nem tudott kezelni, ezért körülbelül 20 percre leállt a bankkártyás fizetési lehetőség.

Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója hozzátette, a hiba kijavítására fordított rövid idő is azt mutatja, hogy milyen komplex infrastruktúra működteti ezt a típusú pénzügyi rendszert.

Az érintéses fizetéses rendszer folyamatos modernizációját jelzi, hogy míg korábban ez a fizetési mód csak bankkártyával volt alkalmazható, ma már mobiltelefon és itt a Szigeten akár karszalag segítségével is megvalósítható – mondta a szakember.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Szétesés szélén az MSZP és a Jobbik

    Szétesés szélén az MSZP és a Jobbik

    Egyere nagyobb a káosz az MSZP és a Jobbik soraiban, hiszen az elmúlt héten több meghatározó politikus is otthagyta a pártokat. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Lokálnak elmondta, hogy sikeres Gyurcsány Ferenc taktikája, hiszen sorra esnek szét azok az ellenzéki pártok, amelyekre már nincsen szüksége.

  • Karanténba kerülnek az Olaszországból hazaérkező magyar diákok

    Karanténba kerülnek az Olaszországból hazaérkező magyar diákok

    Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre, miután vasárnap este hazatérnek Észak-Olaszországból, ahol gyorsan terjed az új koronavírus – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap délután az MTI-t.

  • A gyönygyöspataiak 98 százaléka nemet mondott a politikai akcióra

    A gyönygyöspataiak 98 százaléka nemet mondott a politikai akcióra

    A politikai tüntetés szervezői saját magukat leplezték le, hiszen a “szabad Gyönygyöspatáért” meghirdetett demonstrációra Gyöngyöspatáról nem egész egy busznyi ember érkezett. Ez azt jelenti, hogy a gyöngyöspataiak 98 százaléka nemet mondott erre a politikai akcióra – jelentette ki Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parlamenti képviselője vasárnap a kormány Facebook-oldalán elérhető videóban.