2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Sport

Nagy Ádám az angol másodosztályú Bristol Cityben folytatja

A magyar válogatott Nagy Ádám az olasz Bolognától az angol másodosztályú Bristol City labdarúgócsapatához igazolt csütörtökön.

Új klubjának honlapja szerint a 24 éves középpályás szerződése három plusz egy idényre szól, átigazolási díját nem hozták nyilvánosságra – sajtóhírek szerint 2,5 millió eurót (814 millió forintot) fizetett érte az angol együttes. Eddigi megállapodása 2021 nyaráig volt érvényes a Bolognánál.


“Ádám egy fantasztikus tehetség, örülünk, hogy a Bristol Cityhez írt alá, hiszen más klubok is ajánlatot tettek neki. Hasznos nemzetközi tapasztalatokat hoz a csapatunkba, és sokat segíthet nekünk” – mondta Mark Ashton ügyvezető.

Lee Johnson vezetőedző szerint a 33-szoros válogatott futballista energiája és játékstílusa tökéletesen illeszkedik új csapatához.


Nagy szombaton, a Birmingham City elleni mérkőzésen mutatkozhat be a Bristol színeiben.

A középpályás három évvel ezelőtt, a franciaországi Európa-bajnokságot követően a Ferencvárostól igazolt az olasz élvonalba, ahol az első idényében rendszeres játéklehetőséget kapott, a következő két szezonban viszont sokkal kevesebb időt tölthetett a pályán.

“Nagyon izgatott vagyok, dolgozik bennem az adrenalin, nagyon várom ezt az új kalandot, az első edzést a csapattal, és az első mérkőzést” – nyilatkozta Nagy Ádám a Bristol Facebook-oldalán videoüzenetben.

Kiemelte: gyönyörű stadionja van új klubjának, amelyben a lelátók közel vannak a pályához, így rendszerint nagyszerű a hangulat.

“Hallottam, hogy az emberek itt megőrülnek a futballért. Remek érzés, hogy ilyen komoly hagyományokkal rendelkező csapat tagja lehetek, nagyon várom a közös sikereket” – mondta.

Nagy Ádám elmesélte, amikor megtudta, hogy komolyan érdeklődnek iránta, megnézte a csapat néhány közelmúltbeli mérkőzését és olvasott a városról is.

“Fontos volt, hogy egy nagy projekt részese lehetek. Szimpatikus számomra, ahogyan a csapat futballozik: sok labdabirtoklással megpróbálja irányítani a játékot. Biztosan lesznek nehéz meccseink, de fontos, hogy megpróbáljunk a lehető legjobban játszani, és rajongóink segítenek bennünket a céljaink elérésében” – közölte.

A középpályás saját magáról elmondta, hogy védekező felfogású játékos, a pályán a hátvédek és a támadók összekötője, egyébként pedig teljes mértékben csapatjátékos, aki szeret keményen dolgozni.

“A legfőbb célom most az, hogy a lehető leghamarabb bekerüljek a csapatba” – nyilatkozta olyan remek angolsággal, amivel a klub közösségi oldalán számos helyi szurkoló elismerését kiváltotta. Egyikük azt írta, a magyar futballista jobban beszéli a nyelvet, mint jó néhány angol játékos, a másik reményét fejezte ki, hogy Nagy legalább olyan jól teljesít majd a pályán, ahogyan angolul beszél, a harmadik pedig azt emelte ki, hogy eredeti gondolatai vannak, nem csak közhelyeket ismételget.

Kapcsolódó Cikkek