EUR: 331,55 Ft
CHF: 302,99 Ft
2019. szeptember 16., hétfő
Edit

Program

Nagyszabású Airshow lesz a hétvégén Budaörsön

Első alkalommal láthatja repülés közben a fővárosi közönség a teljes egészében magyar fejlesztésű és gyártású, versenysport céljára kialakított Genpro típusú műrepülőgépet a hétvégén sorra kerülő Budaörsi Airshow elnevezésű kétnapos eseményen.

A világ első acél-karbon rácsszerkezetű anyagból készült egyszemélyes repülőjét tavaly mutatta be a jakabszállási üzemében a gyártó Genevation Aircraft Kft., amely szombaton és vasárnap is felszáll majd a Budaörsi Airshow-n, Rohács Tamás pilóta irányításával. Tavaly júniusban jelentették be, hogy a 2016-ban indított Irinyi-terv részeként a kormány 250 millió forint támogatást adott a Genevation Aircraft Kft.-nek az új repülőgép prototípusainak kifejlesztésére és sorozatgyártására.

– A nézők egy-két olyan összetett műrepülő-figurát, valamint alacsony sebességű repülést láthatnak majd a bemutatón, amelyekben a Genprónak jelentős az előnye a rivális gépekkel szemben – jelentette ki Szabó Viktor István, a Genevation Aircraft Kft. ügyvezető igazgatója.

Nem csak légi bemutatók lesznek, ugyanis a szervezők a földön is érdekes programokkal készülnek a hétvégére. Lesz katonaijármű-kiállítás, ahol a látogatók megnézhetik a katonaságtól ,,leszerelt” helikoptereket, vadászgépeket, ágyúkat, tankokat, autókat, emellett beszállhattak egy Mi–8-as helikopterbe, felmászhatnak különféle ágyúra és tankra. Bemutatkozik Magyarország legnagyobb ejtőernyős iskolája, és az ország egyetlen Skyward szélcsatornája is. Továbbá off-road autókat is ki lehet majd próbálni, a gyerekszigeten pedig ugrálóvár, kreatív asztalok várják majd a gyermekeket. A rendezvényről további információk a budaorsirepuloter.hu honlapon érhetőek el. A rendezvényen részt vesz Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is. A napijegy 1500 forintba kerül, a belépés 14 év alattiaknak ingyenes.

Program

Szombat

12.30–13.30: Sétarepülés

13.45–14.05: Helikopter-bemutató

15.15–15.30: Veres Zoltán műrepülő bemutatója

16.50– 17.15: Retro SkyTeam bemutatója (II. világháborús csatajelenetek, valódi robbantással)

Vasárnap

14.35–14.50: L–29 Delfin (sugárhajtású gyakorló vadászgép)

15.00–15.10: Vitorlázógép vontatása Mi–2-es helikopterrel

15.10–15.25: Besenyei Péter műrepülő-világbajnok bemutatója

15.25–15.35: Légi balett zenére

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Darth Veder beveszi a Bálnát

    Darth Veder beveszi a Bálnát

    Idén decemberben mutatják be a mozikban a Csillagok Háborúja kilencedik epizódját, ami a Skywalker kora címet kapta. Az ikonikus filmsorozat rajongói pedig most nem akárhogy készülhetnek a premierre, hiszen szeptember 15-től a Balnába költözik a Csillagok háborúja – The Fans Strike back kiállítás.

  • Magyarországon először a Free Solo

    Magyarországon először a Free Solo

    A CineFest idén is több lesz, mint egy filmfesztivál, ígérik a szervezők. A filmünnep kísérőprogramjai között lesznek már eddig is ismertek, mint többek között az Avasi Kvaterka vagy a pódiumbeszélgetések, kiállítások vagy a Helynekemben tartandó koncertek, de olyan újdonságok is, mint a CineFest Adventure.

  • Újdonságok a CineFesten

    Újdonságok a CineFesten