EUR: 331,54 Ft
CHF: 303,24 Ft
2019. szeptember 16., hétfő
Edit

Egyéb Szombathely

Nagyüzem a Haladásnál

Négy szakosztály felnőtt-, illetve utánpótlás-játékosai gyakorolnak a Rohonci úti sportkomplexum szó szerint XXI. századi körülményeket biztosító létesítményében.  Az edzések kora reggel kezdődnek és késő este fejeződnek be.

Lassan, de biztosan véget ér a nyári szünet és elkezdik a felkészülést a 2019–2020-as szezonra a Haladás VSE különböző korosztályú csapatai. A sportcsarnokban található két pályát négy szakosztály használja, a futsal, a kézilabda, a röplabda, valamint az utánpótlás labdarúgás, így nem csoda, hogy szinte egymásnak adják a kilincset a sportolók.


Napi szinten több mint 500 fiatal használja a létesítményt Fotó:HVSE

A prioritást természetesen az egyesület két élcsapata élvezi, vagyis az NB I-ben ezüstérmes Haladás VSE férfi futsalgárdája, valamint az extraligás tagságát meghosszabbító Hungast-Haladás női röplabdaegyüttese.  Ez a két felnőttcsapat hetente legalább 8-9 alkalommal tart edzést a létesítményben.

Az új edző, a spanyol Juanra irányította futsalosok augusztus 26-án meg is kezdik szereplésüket az élvonalbeli pontvadászatban. Teszik mindezt a legnagyobb rivális, a Berettyóújfalu otthonában. Dróth Zoltánék első hazai meccsüket szeptember 2-án, hétfőn játsszák majd, még pedig a szintén remek erőkből álló Dunaferr ellen.


Augusztus 26-án a Berettyóújfalu ellen kezdenek a futsalosok Fotó:HVSE

A szakosztály utánpótlásgárdái is elkezdték a felkészülést, és a tervek szerint haladnak.

Az extraligás röplabdázók az új vezetőedző, Leiszt Máté irányításával a napokban fogtak bele a közös munkába. A gárda célja természetesen a legmagasabb osztályban maradás lesz.

A kézilabdázók hetek óta kőkeményen dolgoznak. A legtöbb korosztály folyamatosan a Rohonci úti sportcsarnokban gyakorol, de több csapat bentlakásos edzőtáborozáson is részt vett Répcelakon. A nagy létszám miatt több csapat külső helyszínen tud csak gyakorolni, így szeptembertől az Oladi és a Brenner iskola létesítményeiben is pallérozódnak majd a zöld-fehér kézilabdapalánták.

Az utánpótlás focisták is használják a sportcsarnokban található pályákat, ám amíg az időjárás engedi, ők inkább a szabadtéri edzéseket preferálják.

A gyerekek lehetnek a jövő sztárjai, fontos, hogy jó példát lássanak

Összességében napi szinten több mint 500 haladásos sportoló gyakorolhat a XXI. századi körülményeket biztosító sportcsarnokban. Nagyobb részük utánpótláskorú gyermek. Az ő maximális kiszolgálásuk azért is fontos az egyesületnek, mert ők jelentik a jövőt.  Ők lehetnek a következő sztárok és azok a példaképek, akiket a mostani élcsapatok tagjai testesítenek meg. Az ő hatásukra tanulhatják majd meg a gyerkőcök, hogy „Élj szívből, csináld szenvedéllyel, és szeresd a Haladást!”

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Marton László

    Meghalt Marton László

    Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező –…

  • Még virágosabb lett a Szent István út

    Még virágosabb lett a Szent István út

    Újabb automata öntözőrendszerrel felszerelt virágládák helyeztek ki a nagy forgalmat elbíró Szent István útra, így ismét sokkal barátságosabb és zöldebb lett a győri belváros.

  • Megtelik a szegedi égbolt

    Megtelik a szegedi égbolt

    Magyar produkciók és különleges külföldi gépek, valamint egyszerre három hőlégballonverseny várja az érdeklődőket a legnagyobb hazai repülős rendezvényen, a pénteken kezdődő IV.

  • Esőben is jót főztek

    Esőben is jót főztek

    A dél-budai görög katolikusok csapata is főzött az első DunaFok szabadidőparkban tartott lecsófesztiválon.