EUR: 329,35 Ft
CHF: 303,11 Ft
2019. augusztus 25., vasárnap
Lajos, Patricia

Extra

Minden, amit tudni akart a villamosról

 A Lokál legújabb sorozatában a Budapesten közlekedő villamos, busz, metró, troli, HÉV történetét és érdekességeit mutatjuk be. Az első részben a villamosok világába kalauzoljuk el az olvasóinkat. Jegyeket, bérleteket készítsék elő! 

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

132 éve indult


A világ első közforgalmi közúti villamosvasútját 1881. május 16-án adták át a Berlin melletti Gross-Lichterfelde-ben. A nagy villamosítási időszak csak az 1890-es években kezdődött, így túlzás nélkül állítható, hogy a budapesti villamos az elsők közé tartozik. Magyarországon az építéshez szükséges engedélyt a minisztérium 1887. október 1-jén adta ki a Nyugati pályaudvar és a Király utca közötti egy kilométer hosszú próbavonalhoz. Majd két hónap múlva, november 28-án már el is kezdődött a megvalósítás. A jeles esemény egy hétfői napra esett, az első villamos délután fél háromkor indult el. A vonalon két motor- és egy pótkocsi közlekedett. 1918-ra 1072 villamos volt forgalomban Budapesten és peremterületein, amelyek 382 millió utast szállítottak. 1951-től kezdve pedig elkezdték az első csuklós járművek megtervezését, amelyeknek bizonyos elemei a ma közlekedő kocsikban is megtalálhatók. Jelenleg több típus is jár a budapesti sínpályákon, ezek folyamatosan újulnak meg, a legmodernebb a Combino és a CAF.

Miért sárga a villamos? 


A villamos kísérleti kocsijai Berlinből érkeztek, és zöld színűek voltak. A mai villamos az egyik cég színeit tiszteletben tartva sárgává, a másikét megőrizve középen barna csíkossá vált. A XX. században létrejött és napjainkban egyre többet közlekedő, legmodernebb Combino tervezésénél csak a sárga színt tartották meg.

Naponta 1,2 millió utas 

Jelenleg  600 villamos közlekedik Budapesten, amelyeken naponta 1,2 millióan utaznak. A legforgalmasabb a 4-es, 6-os és az 1-es villamos vonala.

Fejlesztések

Budapest és a kormány folyamatosan bővíti, felújítja és fejleszti a fővárosban található valamennyi tömegközlekedési járművet és azok útvonalát. A fonódó villamoshálózat tízezrek közlekedését könnyítette meg, a 4-es, 6-os vonal felújítása jelenleg is tart, és nemrég adták át a megújult 1-es villamost, amely júliusban 3 megállóval – a Bikás parkival, a Bártfai utcaival, valamint a Kelenföldi vasútállomásival bővült.

A világhírű 2-es villamos

A Duna-parti 2-es villamos bekerült a világ tíz legszebb villamosvonala közé. A National Geographic Életre szóló utazások című könyvében megjelent tízes listán Budapest legszebb viszonylatát a hetedikként említik. Ezen a vonalon egyedülálló látvány tárul az utazó szeme elé. Közvetlen közelről csodálhatja meg a Parlamentet, a Duna-korzót és a pesti szállodasort, valamint a folyó vizében tükröződő csodálatos budai panorámát a Halász-bástyával, a Mátyás-templommal és a budai várral együtt. Nyáron a hétvégi nosztalgiajáratok, decemberben pedig, az adventi időszak alatt, a karácsonyi villamos csillogó fényruhába öltöztetett, feldíszített kocsijai színesítik Budapest látványát. A 2-es villamos az egyik legnépszerűbb a turisták között.

MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor

 

Élvezem a munkám

Lakatos László 2018 októberében jelentkezett a BKV-hoz villamosvezetőnek. Eredetileg zenésznek készült, nagybőgő szakon végzett, de a vasutak iránti szeretete miatt a „volánt” választotta. – Az éles váltásnak a velem született vasútszeretet az oka, de a mai napig fellépek zenekarokkal, ha időm engedi. A tanfolyamot júniusban sikeres önállósító vizsgával zártam, majd a kelenföldi kocsiszínbe kerültem, ahol kedvenceimmel, az ipari csuklósokkal dolgozhatok. Időm nagy részében a 49-esen vagyok, de néha a 19-esen és az 56-oson is feltűnök. Nagyon élvezem, és hálát adok Istennek, hogy ilyen jó munkahelyem lehet – mondta László.

Kapcsolódó Cikkek

  • Hitehagyott lett a szerelemben Nagy Sándor

    Hitehagyott lett a szerelemben Nagy Sándor

    Ábel Anita nagy sikerű talkshowjában, a Nő Commentben hétről hétre négy ismert nővel és egy férfivendéggel boncolgat hétköznapi vagy éppen szokatlan, nőket érintő témákat.

  • Erre az évre búcsúzik a Balatoni Nyár

    Erre az évre búcsúzik a Balatoni Nyár

    A hétvégén véget ér a Duna Televízió egyik legnépszerűbb szünidei műsora, a Balatoni Nyár. A magazinműsor idén közel 1500 vendéget fogadott, a műsorvezetők hatszáz beszélgetést vezényeltek le, érintve majdnem ezer témát.

  • Visszatér Radics Béla legendás gitárja

    Visszatér Radics Béla legendás gitárja

    Magyarországon Radics Béla volt az első, akinek hosszú haja volt és farmert hordott – állítja Kosik Kristóf, aki 14 év küzdelem után idén februárban kezébe vehette a rockzenész sok évvel ezelőtt eltűnt gitárját, a legendás bíbor Gibsont.