2019. augusztus 23., péntek
Bence

Sport

Öttusa Eb: bronzérmes a férfi és a női váltó

Bronzérmet nyert a Málits István, Bereczki Richárd és a Barta Luca, Réti Kamilla összeállítású magyar váltó az angliai öttusa Európa-bajnokságon, Bath-ban.

A magyar férfi kettős jól kezdett, vívásban 24 győzelmet aratott és 16 vereséget szenvedett, ezzel minimális különbséggel második lett, majd úszásban a nyolcadik eredményt érte el, így két szám után harmadik volt. A lovaglás során viszont négy akadályveréssel visszacsúsztak a magyarok, ebben a számban hetedikek lettek, így a kombinált versenynek is – amelyben mindegyik váltótag 2×800 méter futott és két sorozatot lőtt – hetedikként vághattak neki. Ebben előbb Bereczki a negyedik helyre jött fel, majd Málits az utolsó körben, még a hajrá előtt elfutott orosz ellenfelétől. A kombinált számban a második legjobb eredményt érték el.


“Nagyon jól és eredményesen vívott mindkét fiú, egyformán 12/8-cal zártak, önmagukhoz képest jó időt is úsztak – kezdte értékelését az MTI-nek Martinek János, a férfi válogatott szövetségi kapitánya. – Ami viszont most sok volt, az a lovaglásban elveszített 28 pont. Emiatt visszacsúsztak, de aztán jól ment nekik a kombinált szám, és nem is hagyták a végére a döntést. Összességében nagyon jó versenyt hoztak össze, szép eredményt értek el a tizenegy csapatos mezőnyben.”

A női váltó úszásban ötödik lett, a vívást pedig 17 sikeres és 15 elveszített asszóval másodikként zárta, amivel két szám után harmadik volt az öt duót felvonultató mezőnyben. A lovaspályán két akadályveréssel és egy kis időtúllépéssel negyedikként végeztek a magyarok, ezzel megőrizték pozíciójukat, csakúgy, mint a kombinált számban a harmadik legjobb időt elérve.


Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, hogy szerinte a vegyes váltó is bronzért futhatott volna kedden, ha szabálytalan váltás miatt nem zárják ki az úszásból. Ő és Martinek János is elmondta, hogy hozzájutottak egy felvételhez, amelyen látszik, hogy nem volt korai az indulás, azaz tévesen zárták ki a magyar kettőst. Akkor a versenybíróság nem adott helyt a tiltakozásnak, szerdán pedig a felvételt látván elnézést kért.

“Nekünk kicsit egyszerűbb dolgunk volt” – utalt a szerdai női váltó teljesítményének értékelésénél a mezőnyre Kállai Ákos. – Ugyanakkor nagyon sok hasznos tapasztalattal lettek gazdagabbak a lányok, amelyeknek a jövőben majd hasznát vehetik. Éles versenyhelyzetben, felnőtt Eb-n tapasztalatot gyűjteni mindig hasznos dolog, éremszerzéssel együtt extrán hasznos, a dobogóért pedig mindig meg kell küzdeni” – tette hozzá.

Eredmények:

férfi váltó, Európa-bajnok:

—————————

Nagy-Britannia (Oliver Murray, Myles Pillage) 1493 pont

2. Ukrajna (Vladiszlav Ridvanszkij, Andrij Fedecsko) 1489

3. Magyarország (Málits István, Bereczki Richárd) 1484 (úszás: 1:57.66 perc/315 pont, vívás: 24 győzelem/16 vereség/231 pont, lovaglás: 272 pont, lövészet-futás: 10:34.00 perc/666 pont)

női váltó, Európa-bajnok:

————————-

Oroszország (Jekatyerina Huraszkina, Anasztaszija Petrova) 1374 pont

2. Olaszország (Irene Prampolini, Beatrice Mercuri) 1366

3. Magyarország (Barta Luca, Réti Kamilla) 1363 (úszás: 2:11.47 perc/288 pont, vívás: 17 győzelem/15 vereség/216 pont, lovaglás: 281 pont, lövészet-futás: 12:02.00 perc/578)

Csütörtökön a férfi, pénteken a női hagyományos verseny selejtezőjét rendezik, szombaton és vasárnap pedig a döntőkre kerül sor, amelyekben nyolc-nyolc olimpiai kvótát osztanak ki.

Kapcsolódó Cikkek