2019. szeptember 22., vasárnap
Móric

Egyéb Pécs

Pécsen megtanulható a tökéletes rúgás

Átadták a nyolcvan éves Garami Józsefről elnevezett, TOCA utánpótlásképző-központot Pécsett.  A
Puskin téri, volt kollégiumi épületben megnyitott csarnok Európában a második, Magyarországon pedig az első ilyen képzőhely.

A rendszert egy amerikai játékos találta ki, aki tökéletesíteni szerette volna technikáját, és ezért a teniszben is ismert adogatógépeket használta fel. A pécsi rendszert az amerikai TOCA Football magyarországi képviselete hozta létre, ezzel is tisztelegve Garami József kiemelkedő edzői munkássága és az utánpótlás-nevelés területén végzett eredményes tevékenysége előtt.

fotó:tocafootball.com

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné Posztovics Ilona, a DK és a többi ellenzéki párt polgármesterjelöltje vértesszőlősi önkormányzati képviselőként arra szavazott, hogy Vértesszőlős a Tatai járáshoz tartozzon, ne Tatabányához – ismertette sajtótájékoztató keretében Salló Győző.