2019. augusztus 23., péntek
Bence

Extra

Selena veszélyezteti új veséjét

Selena Gomez közel egy éve összeveszett legjobb barátnőjével, aki évekkel ezelőtt odaadta a fél veséjét az énekesnőnek. Francia-nak elege lett abból, hogy Gomez nem követi az orvosai utasítását, és folytatja az önpusztító életvitelét.

Az orvosok ugyanis egy teljesen új életmódot írtak elő Selenának, amely szerint speciális diétát kell követnie, sokat pihennie, és kerülni az alkoholt. Selena azonban nem törődik ezzel, és rendszeresen bulizik, iszik, amivel veszélybe sodorja az új veséjét és egészségét.

Kapcsolódó Cikkek

  • Erre az évre búcsúzik a Balatoni Nyár

    Erre az évre búcsúzik a Balatoni Nyár

    A hétvégén véget ér a Duna Televízió egyik legnépszerűbb szünidei műsora, a Balatoni Nyár. A magazinműsor idén közel 1500 vendéget fogadott, a műsorvezetők hatszáz beszélgetést vezényeltek le, érintve majdnem ezer témát.

  • Visszatér Radics Béla legendás gitárja

    Visszatér Radics Béla legendás gitárja

    Magyarországon Radics Béla volt az első, akinek hosszú haja volt és farmert hordott – állítja Kosik Kristóf, aki 14 év küzdelem után idén februárban kezébe vehette a rockzenész sok évvel ezelőtt eltűnt gitárját, a legendás bíbor Gibsont.

  • Rátonyi Kriszta hálás az exének

    Rátonyi Kriszta hálás az exének

    Kirobbanó formában van Rátonyi Kriszta. A csinos műsorvezető jól is érzi magát a bőrében, de mint mondja, külsejével nem mindig volt elégedett.

  • Holtan találták a hétvégén eltűnt sikeres filmproducert

    Holtan találták a hétvégén eltűnt sikeres filmproducert

    Megtalálták egy tóban Piotr Wozniak-Starak sikeres lengyel filmproducer holttestét. A férfit vasárnap hajnal óta keresték, miután kiderült, hogy motorcsónakjából beleesett a vízbe – közölte csütörtökön egy lengyel belügyminisztériumi illetékes.