2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Extra

Szigetes helperek: Csibészek kellenek, akik mernek segíteni

A magyar fesztiválokon nem jellemző a túlzott drog- és alkoholfogyasztás, de a Szigeten így is bőven akad dolguk az egészségügyi önkénteseknek, vagyis a helpereknek. Van, hogy egy nap alatt száz sérültet is ellátnak, közülük ki hálából, ki kalandvágyból teszi ezt. 

Azonnal segítenek, ha baj van – a Szigeten jelenleg 500 fős csapattal dolgoznak az egészségügyi önkéntesek, azaz a helperek, akiknek a szervezését dr. Széles Géza kezdte el még a nyolcvanas években. Megtanulták az elsősegélynyújtás alapjait, cserébe pedig ingyenes szórakozási lehetőséget és persze rengeteg új barátot kaptak.


Fotó: Cser Dániel

– A járőreink a nap huszonnégy órájában keresik az ellátásra szoruló bulizókat, ez a rendszer pedig világviszonylatban is egyedülállónak számít. Más nyugat-európai fesztiválokon a segítségnyújtás mindig statikus, mi azonban kimegyünk a betegért, és ott helyben azonnal ellátjuk. Talán meglepő, de a hazai rendezvényeken egyáltalán nem szembetűnő az alkohol- és szerfogyasztásból fakadó rosszullét. Sokkal gyakoribb, hogy valakinek kificamodik a bokája, vagy lehorzsolja valamely testrészét. De hogy milyen más problémák merülnek fel, az nagyban függ az időjárástól is. Ha hűvös van, sokan megfáznak, tüdőgyulladást kapnak. Ha meleg van, akkor kiszáradnak, leégnek. Egy nap úgy nyolcvan-száz sérültet kell ellátni, de az önkénteseknek nagyon fontos, preventív munkájuk is van: a napon alvókat felébresztik, akik eltévedtek, azokat visszakísérik a sátrukhoz, a magányosoknak segítenek megkeresni a barátaikat – magyarázta a Lokálnak Kupsza Péter, a Helperek – Önkéntes Segítők Közhasznú Egyesületének alelnöke, aki mindenkinek ajánlja a csatlakozást, aki elmúlt tizenhat éves.

A helperek mindig segítenek fotó: Cser Dániel

– Vannak köztünk negyvenesek és tinédzserek is. Egyesek azért csatlakoznak, hogy meghálálják az évekkel ezelőtti segítséget, amit valamelyik fesztiválon épp tőlünk kaptak. Mások kalandvágyból. Egy biztos, ide nem angyalkák kellenek, akik két kézzel osztogatják az egészséget, hanem csibészek, akik hétköznapi hősökké válnak azzal, hogy tudnak és mernek is segíteni másokon – tette hozzá Péter.


Fotó: Cser Dániel

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Gyász! Elhunyt Szaxi Maxi

    Gyász! Elhunyt Szaxi Maxi

    Hosszan tartó betegség után elhunyt Fekete Gyula. Szaxi maxi halálának hírét a gyászoló család tudatta a rajongókkal.

  • Ákos újra tarolt

    Ákos újra tarolt

    Tizenkét kategóriában már a negyedik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat a Zamárdiban tartott Strand Fesztivál nyitónapján augusztus 20-án.

  • Online vásárlás: Ne hagyjuk, hogy átverjenek

    Online vásárlás: Ne hagyjuk, hogy átverjenek

    Az eNEt kutatása szerint Magyarországon közel 5,4 millióan vásárolnak rendszeresen online. Előfordul azonban, hogy nem azt kapjuk, amit szerettünk volna, sőt akár meg sem érkezik a címünkre.