EUR: 327,39 Ft
CHF: 300,49 Ft
2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Belföld

Új polgármesterjelöltet indítanak a kormánypártok Szécsényben

Új polgármesterjelöltet indítanak a kormánypártok Szécsényben, a Nógrád megyei város eddigi polgármesterétől, Stayer Lászlótól megvonták a bizalmat.

Az új jelölt, Varga Béla hétfőn az MTI-nek elmondta, készen áll a feladatra, dinamikusabb, fiatalosabb, eredményesebb városvezetést tervez “bátor programmal”. Legfontosabb céljának a munkahelyteremtést, a város gazdasági fejlesztését, valamint a bölcsődék, óvodák, iskolák, egészségügyi, szociális intézmények fejlesztését nevezte meg.


A polgármesterjelölt hangsúlyozta, azon fog dolgozni, hogy a fiatalok, a gyermekes családok, az idősek és a vállalkozók is jól érezzék magukat a városban, és biztos benne, hogy a kormánypártok támogatásával mindezt meg is tudja valósítani.

Az ötezer választópolgárral rendelkező Szécsényben 2010 óta a kormánypártok adják a polgármestert és a képviselő-testület többséget is.


A 49 éves Varga Béla jelenleg a helyi Fidesz elnöke, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója, megyei közgyűlési és korábbi önkormányzati képviselő, a megyei kereskedelmi és iparkamara alelnöke.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Hamarosan véget ér a körúti villamosvonal felújítása

    Hamarosan véget ér a körúti villamosvonal felújítása

    Az utolsó szakaszába lépett a körúti villamosvonal felújítása, ezért augusztus 31-ig a 4-es és a 6-os villamos csak a Jászai Mari tér és a Corvin-negyed között közlekedik, a tanév kezdetétől, szeptember 2-től pedig ismét a teljes vonalon közlekedik.

  • A Nap képe: Virágba borulva

    A Nap képe: Virágba borulva

    18 virágkocsit, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoportot láthatott a közönség, miközben végig vonult a menet az ötvenedik debreceni virágkarnevál hat kilométeres útvonalán.

  • Kanada volt miniszterelnökével tárgyalt Orbán Viktor

    Kanada volt miniszterelnökével tárgyalt Orbán Viktor

    Orbán Viktor miniszterelnök szerda délelőtt a karmelita kolostorban fogadta Stephen Harpert, Kanada korábbi miniszterelnökét, a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) elnökét – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.