EUR: 331,70 Ft
CHF: 303,48 Ft
2019. december 10., kedd
Judit

Belföld

Átadták a román hatóságok a nyíregyházi emberölés gyanúsítottját

Átadták a román hatóságok a magyar rendőrségnek azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy három évvel ezelőtt megölt egy nőt engedély nélkül tartott pisztolyával, a férjet pedig életveszélyesen megsebesítette Nyíregyháza-Oroson – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az ügyészség a román állampolgárságú gyanúsított letartóztatását indítványozza.


Emlékeztettek, a férfi orvosként dolgozott Magyarországon, amikor megismerkedett a később meggyilkolt nővel, akivel érzelmi kapcsolata alakult ki; Később szakítottak, ezért 2016. augusztus 31-én felkereste a nőt a Nyíregyháza-Oroson lévő házában. Magával vitte engedély nélkül tartott pisztolyát, majd a lakásban rálőtt a nőre és a férjre is. A nő a helyszínen meghalt, míg a férj életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított még ugyanezen a napon Ártándnál Romániába ment, azonban a magyar nyomozási bíró által kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – 2016. szeptember 1-jén – a román hatóságok elfogták. A gyanúsítottal szemben Romániában más bűncselekmény miatt eljárást indítottak, de a büntetéséből feltételesen szabadult.


A férfit – miután csütörtökön kiadták – a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatták ki több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Egyelőre nem tett vallomást.

Hangsúlyozták, figyelemmel arra, hogy kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményről van szó, melyért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, továbbá arra, hogy a gyanúsított a büntetőeljárás alól kivonta magát a szökéssel, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség indítványozta letartóztatásának elrendelését egy hónapra.

Kapcsolódó Cikkek