EUR: 329,96 Ft
CHF: 299,98 Ft
2019. október 21., hétfő
Orsolya

Belföld

Demográfiai Csúcs: Társadalmi fordulat nélkül a versenyképesség is elvész

Társadalmi fordulat nélkül a versenyképesség is elvész, a közösségeket ezért új kihívásokra, az embereket pedig alkotó tevékenységekre kell fölkészíteni – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára pénteken, a III. Budapesti Demográfiai Csúcson.

Schanda Tamás a versenyképesség társadalmi és kulturális feltételeit kiemelve úgy fogalmazott, hogy az egyén csak a közösség részeként értelmezhető, így a családok, civil és egyházi szervezetek egyaránt számíthatnak a kormány segítségére. A közös akarat éppúgy versenyképességi szempont, mint a minőségi és mennyiségi tényezők, az európai közösségek alapját jelentő keresztény identitás pedig ma is megtartó erő – tette hozzá.


A kormány – mint mondta – a demográfiai központú kormányzással hozzájárult a versenyképességi feltételek erősödéséhez, így többek között az eladósodottság csökkentéséhez, a foglalkoztatottság bővítéséhez, a tartós gazdasági növekedéshez. Az ezekből eredő költségvetési többlet a gyermekvállalás ösztönzésének és a családjóléti intézkedéseknek is fedezete – hangsúlyozta Schanda Tamás.

Az államtitkár arra számít, hogy a munka jellege a következő évtizedekben teljesen átalakul, jelentősége azonban nem vész el. Elvetette ezért az egységes alapjövedelem ötletét, helyette a munkavégzés szerepének újragondolását, az alkotó tevékenység jelentőségét emelte ki.


Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke azt mondta, a 10 milliós népesség fenntartásához szükséges évi 140 ezer gyermek helyett 90 ezer születik, vagyis az ország évről évre 50 ezer gyermek nevelési költségeit megtakarítja, ám más területeken súlyos árat fizet a demográfiai egyensúlytalanságért – hangsúlyozta. Véleménye szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a nyugati országok az új EU-tagok lakosságából fedezik a munkaerőhiányukat. Minden társadalomnak kötelessége, hogy a népesedési problémáit maga rendezze, és migráció helyett a humán tőkébe fektessen – tette hozzá.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija úgy látja, hogy a gyermekvállalás nem csak gazdasági kérdés, hiszen ott van értelme új nemzedékeket nevelni, ahol az életnek célja van. Az ember – mint fogalmazott – küldetéssel született a Földre, és ennek tudatában a családért komoly lemondásokra is hajlandó. A gyermekvállalás ezért nem elsősorban versenyképességi, hanem sokkal inkább életképességi tényező – hangsúlyozta.

Stéphane Buffetaut, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja a rendezvényen arra figyelmeztetett, hogy a demográfiai hanyatlás az élet minden területén érezteti a hatását. A fiataloknak oktatási intézményekre, sportlétesítményekre, lakhatásra van szükségük, a gyermekek hiánya ellenben visszaveti a versenyképességet, a beruházásokat, a megtakarításokat, a gazdaság dinamikáját – tette hozzá. A szakértő szerint népesedési válságban soha nincs fellendülés, hiszen az aktív lakosság beszűkülése nagyobb terhet ró az államra, kiélezi a generációk közötti ellentéteket, a kontinens nyugati fele mégis megbarátkozott a civilizációs vég eljövetelével.

Stéphane Buffetaut elfogadhatatlannak nevezte, hogy a hiányzó európai népességet másokkal helyettesítsék, hiszen – mint fogalmazott – a bevándorlás kezelhetetlen kulturális ellentéteket okozna, támogatói pedig úgy tekintenek az emberek tömegeire, mintha azok kizárólag gazdasági tényezők lennének.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek